Amikor Apey új, sorban a harmadik szólólemezéről azt mondom, hogy olyan hallgatni, mintha nem is itthon lennék, egyszerre több dologra is gondolok. Egyrészt egyáltalán nem az itthon megszokott környezetben érzem magam, hanem valahol Amerikában, nagy távlatokba bámulva. Közben meg olyan is, mintha folyamatosan utaznék és boldogan lógatnám ki a fejem az autó ablakán, mint egy gondtalan kölyökkutya. Mindkettő jó érzés, mindkettő teli van ismerős örömmel, mint ahogy az egész Stranger.

Apey a Recordernek azt mesélte, hogy harmadik szólólemeze, a Stranger mindössze két hét alatt született meg és pont ennyi időbe telt felvenni is, hogy végül producerként Takács Zoltán Jappán még forgasson rajta egyet. Ez a megfejtés nélküli könnyedség nagyon jót tesz a koncepciónak, hiszen a dalok nagyrészt a szerző gyerekkoráról, személyiségfejlődéséről mesélnek, ami akkor őszinte, ha nem gondolják túl. Utóbbi miatt pedig szervesen fér bele a sorba két Neil Young feldolgozás is, sőt.

Az eggyel korábbi Foxes-t éppen a szomorúsága és mélysége miatt szerettem meg, és a Stranger-től is vártam valami hasonlóra. Pedig ez a lemez egészem máshogy passzol a szürkülő őszi délutánokhoz. Sőt, ez a nyárhoz is passzol. Mert nem szomorúságból van benne sok, hanem önfeledtségből - már, ha mondunk ilyet egyáltalán. És igen, elsőre kicsit hiányzott belőle, hogy búslakodhassak, amikor hallgatom, de megvannak arra is a megfelelő lemezek. Ez nem az. Az I Want You to Miss Me, a Cellphones vagy a High Blues hangulata is jólesően pozitív, ahogy gyakorlatilag az egész lemezé. Blues és folk alapokra bőven lehet ilyet is írni gitárral a kézben.

A Stranger egy olyan film zenéje, ami jól végződik, de legalábbis jót ígér és megnyugtat. Amit a címe ellenére mégis ismersz, mert szeretted volna már hallani. Nekem ilyen. Ha pedig szeretnétek eldönteni, ti mit hallotok ki belőle, megtehetitek ezt Spotifyon, Google Playen vagy iTuneson. Szombaton pedig élőben a hajón is. Érdemes!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!