Billie Holiday április 7-én lenne 100 éves, és ha valamiért, akkor legalább ezért érdemes most egy kicsit utánajárni, ki is volt ez a nő, akinek a nevét már biztosan hallottátok, de előfordulhatott, hogy férfinak hittétek. A legendás, stílusteremtől és a zenére máig hatást gyakorló énekesnő rövid, ám annál jelentősebb karriert hagyott maga után, mikor 1959-ben, mindössze 44 évesen távozott. Éjszakai bárokban kezdte, majd kis időn belül már a swingkorszak legnagyobbjaival dolgozott, miközben jazzénekesként a maga kedvére formálta a stílust. Holiday nem volt egyszerű nő, akinek kilengései sok bonyodalmat okoztak munkássága során, és más zenészek nehezen is fértek össze vele. Egy ilyen erős személyiséget nehéz kordában tartani, és hajlamos a függőségekre, melyek közül az alkohol iránti szenvedélye okozta végül a halálát. Elöljáróban ennyit írok csak az énekesnőről, és remélem felkeltettem az érdeklődéseteket, hiszen a továbbiakban képekkel mesélek még egy kicsit az életéről és a zenéjéről.

Erős kezdés

Holiday Eleanora Fagan néven született Philadelphiában, és nagyon kemény gyerekkora volt. Apja, Clarence Holiday a születése után nem sokkal otthagyta anyját, Sadie Fagant, hogy zenészként próbálkozzon. Innentől kezdve a kislány leginkább anyja féltestvérénél, Eva Millernél tengődött, miközben ő a megélhetésükért dolgozott. Iskolás korára sem lett jobb a helyzet, gyakran kimaradt a suliból, és veszélyes körülmények között élt, így többször is úgy ítélték a hatóságok, hogy egy bentlakásos katolikus iskolában kellett maradnia. 1927-ben azonban végleg kikerült innen és az anyjával Harlembe mentek, ahol hamarosan mindketten prostitúcióra kényszerültek. Ez szerencsére csak pár hétig tartott, mert a nyilvános házat lerohanta a rendőrség, a 14 éves Holiday pedig anyjával együtt börtönbe került. 

Billie Holiday Ben Webster szaxofonossal és Johnny Russell-lel Harlemben, 1935-ben

A fiatal Eleonora kamaszkorára már rengeteg borzalmat megélt, melyekből a zenében látta a kiutat. Louis Armstrong és Bessie Smith lemezeken keresztül ismerte meg az akkori stílust, és úgy gondolta, ez neki is menni fog. Miután kikerült a börtönből, nem kellett sok hozzá, hogy Harlem éjszakai klubjai tőle legyenek hangosak. Ekkor vette fel a Billie Holiday nevet is apja és kedvenc színésznője, Billie Dove iránti tisztelete miatt. 

Billie Holiday Duke Ellingtonnal készül első filmszerepre Duke Ellingtonnal 1935-ben

Énekesnő születik

A producer, John Hammond akkor figyelt fel rá, amikor bekerült Monette Moore helyére a Coven's klubba. Alig 18 évesen, 1933-ban Billie már fel is vette első lemezét Benny Goodmannel, aki el volt tőle ájulva. A producer szerint az énekesnő volt az első olyan nő, aki képes volt volt úgy énekelni, mint egy profi jazzénekes.

Holiday hamarosan már a kor nagyágyúja, Duke Ellington Symphony in Black: A Rhapsody of Negro Life című rövidfilmjében szerepelt, majd Teddy Wilsonnal kezdett dolgozni, akivel összehozták első slágereit. Az, ahogyan érzelmeinek megfelelően improvizálta az énekdallamot a zenéhez, egyedülálló volt. Holiday innentől a saját jogán volt sztár és a kiadó hagyta, hogy úgy énekeljen, ahogy akar. Wilsonnal egy rakat közismert dalt alakítottak olyan kultikus jazz slágerré, melyek ma is etalonnak számítanak, közben pedig az énekesnő már a kor legnagyobbjaival is együtt zenélhetett. Ekkoriban lett jóban a szaxofonossal Lester Younggal is, aki a Lady Day becenevet ragasztotta rá. Azonban hiába volt elképesztően sikeres például az I Cried For You, Billie és a zenészek éppen, hogy annyi pénzt kaptak, amiből kifizethették a lakbért.

Holiday 1939-ben

A big band énekesnő

1937-ben és '38-ban Holiday Count Basie big bandjének énekesnője lett, és velük turnézott. Ő választhatta ki a repertoárt, és ekkor alakította ki magának a szerelemben mindig szerencsétlen nő imidzsét. Ekkoriban emelték egy szintre Ella Fiztgeralddal, aki akkor Chick Webb bandájának énekesnője volt. Később ugyan barátnők lettek, ebben az időszakban azonban a két zenekar gyakran csatározott egymással, akár egy klubban is. Sajnos csak kevés dalt vettek fel azokból, amiket az énekesnő Basie-ékkel énekelt, pedig ezalatt fonódott össze nevével a Summertime is.

Basie bandájával Holiday hamar összebalhézott, ezért kitették, majd Artie Shaw vette fel zenekarába. Ez egyike volt az első olyan alkalmaknak, amikor egy afroamerikai énekesnő egy fehérekből álló zenekarban kapott állást, és velük is turnézott. Szokatlansága miatt ez a helyzet sajnos sok rasszista megnyilvánulást eredményezett a koncerteken, ám Shaw mindig kiállt énekesnője mellett. Sikereik ellenére Holidaynek a gyakran előforduló hátrányos megkülönböztetések miatt nem volt maradása a bandában és '38 végén távozott. Shaw-val egyetlen közös felvétele maradt fenn, az Any Old Time.

Az énekesnő 1942-ben

Igazi sztár lesz

A harmincas évek végére Holiday már ismert és elismert énekesnő volt olyan dalokkal a háta mögött, mint az Easy Living vagy az I'm Gonna Lock My Heart. Azonban kellett még egy igazi nagy sláger, hogy az egész ország ismerje. Ez volt a Strange Fruit, ami már a Commodore Recordsnál rögzítettek. Bár először félt előadni a dalt, 1939-től kezdve élete végéig a repertoárjában maradt. A Strange Fruit pont annyira és úgy volt sikeres, mint a mai popslágerek. A Commodore-nál Billie végre jó pénzt kapott és olyan dalokat énekelhetett (I'll Get By, I'll Be Seeing You, stb.), mint anno Teddy Wilsonnal. Ráadásul közben a kis Billy Crystal bébiszittere is volt, hiszen annak apja a kiadó egyik alapítója.

Az énekesnő kutyájával, Misterrel 1946-ban. Az állat a koncertekre is vele tartott, jobban bízott benne, mint az emberekben.

Holiday anyja rendesen kihasználta lánya sikerét, éttermet nyitott Mom Holiday's néven és egy rakás pénzt kért kölcsön az énekesnőtől. Holidaynek ezzel addig nem is volt, baja, míg egyszer ő volt pénzszűkében és anyja csúnyán elutasította. Ekkor írta egyik legnagyobb dalát, a God Bless The Childot. Igazi popsztár azonban akkor lett belőle, amikor Mitt Gabler leszerződtette a Deccához 1944-ben, és összerakták neki a Lover Man című dalt. Innentől a kiadónál Holiday ontotta a toplistás dalokat, melyek nagy részéhez az adott neki ihletet, hogy házassága zátonyra futott Jimmy Monroe-val (emiatt kezdett el ismerkedni egyébként a keményebb drogokkal is).

Holiday 1947-ben

Lady Sings the Blues

Az énekesnő 1946-ban szerepelt először és utoljára egész estés filmben, a New Orleansben, amihez dalokat is énekelt. Sajnos akkoriban már drogproblémái gyakran akadályozták a forgatást, és bár rengeteget keresett fellépéseivel, a legtöbb pénzét heroinra költötte. Az akkori szeretője, Joe Guy látta el utánpótlással Hollywoodban. '47-ben, karrierjének csúcsán Holiday New York-i lakásában drogot találtak, letartóztatták, majd börtönbe került, ahonnan jó magaviselete miatt hamar szabadult. Az énekesnő a Carnegie Hallban tért vissza, óriási sikerrel. Ez azonban nem tartott sokáig, a drogok újra közbeszóltak. Hiába adta ki Crazy He Calls Me című slágerét, New Yorkban viselkedése és függősége miatt többé nem léphetett fel egy klubban sem...legálisan.

Az énekesnő 1951-ben, újra Count Basie-vel

Az '50-es évekre Holiday egészsége a drogok és az alkohol miatt jelentősen megromlott. Ettől függetlenül ekkor indult turnéra először Európában, és életművének egyharmadát is ekkor vette fel. Elég jelentős egyharmad volt ez, középpontban a Lady Sings The Blues című önéletrajzzal, és a hozzá tartozó, 4 új dalt tartalmazó albummal, melyek 1956-ban jelentek meg. A kritikusok és a közönség mindkettőt imádták. Ezt követően az énekesnő egymásután kétszer töltötte meg a Carnegie Hallt, majd '59-ben ismét visszatért Európába, ahol utolsó tévéfelvételeinek egyikét is rögzítették.

Holiday 1954-ben, két fellépés között

Holiday '57-ben ment hozzá második férjéhez, Louis McKayhez, aki a maffia egyik embere volt. Bár a férfi kétes hírűnek számított, próbálta kihozni Billie-t a drog, és alkoholfüggőségből, ám ez sem neki, sem a barátainak nem sikerült. 1959 elején végzetes májzsugort állapítottak meg nála, ám ekkor is csak egy időre hagyott fel az alkohollal. Május végén kórházba került, ahol az ágyban fekve tartóztatták le drogokkal való visszaélés miatt, és haláláig rendőrök őrködtek szobája előtt.

A Newport Jazz Festivalon 1957-ben

Az énekesnő július 17-én halt bele a májzsugor miatt fellépő szívelégtelenségbe és tüdőödémába. A bíró nem sokkal korábban rendelte csak el a rendőri őrizet felfüggesztését. Billie-t az utolsó éveiben rendesen kisemmizték, mindössze 70 cent volt a bankszámláján, amikor távozott. Művészi nagyságához egyáltalán nem volt méltó ez, de ilyen volt a másik Billie, őt is meg kellett ismernünk.

Holiday, akárcsak Maria Callas, tragikus sorsú, de hatalmas énekesnő, aki bár nagyon rövid ideig alkothatott, olyan életművet tett le az asztalra, ami soha nem évül el. Az énekesnő a művészetébe menekült a valóság elől már fiatalkorában is, és ez nem változott később sem. Ugyanakkor tisztában volt saját erejével, amit használni is tudott egészen addig, amíg a teste engedte. Kevés hozzá fogható jelenség van, és ezt addig én sem értettem, amíg nem ástam bele magam a történetébe és a zenéjébe. De most már tudom, és pont ezért mondom, hogy hallgassatok Billie Holidayt, minél többet!

Ha a swingkorszakról olvasnátok még többet, amiben Billie Holiday is nagy lett, itt megtehetitek.

Billie Holiday egyik utolsó fellépésén, 1959-ben

Források: Guardian, Npr.org, The New Yorker, Huffington Post