charivari

Mielőtt híresek lettek: szupersztárok videoklipekben

2015. április 19. - szabo.kata

Nemrég egy Aerosmith dokuban futottam bele a Jaded klipjébe, aztán meglepetten konstatáltam, hogy abban bizony a szexi csaj nem más, mint Mila Kunis, aki akkor még közel sem volt akkora sztár, mint most. Aztán jött véletlenül egy hihetetlenül begombázott klip, amiben az ifjú Jason Statham vonaglott félmeztelenül, ami annyira meglepett, hogy elkezdtem kutakodni. Utánanéztem, milyen más hírességek szerepeltek még videoklipekben karrierjük hajnalán, és bizony volt pár igen meglepő és valószerűtlen találat. Ezeket osztom most meg veletek, lesz ok arra bőven, hogy elkerekedjen a szemetek!

milakunis.jpg

Mila Kunis - Aerosmith - Jaded (2001)

Akkor kezdjük is ezzel, hiszen emiatt indult az egész agyalás. Milliószor adták ezt a klipet 2001-ben de egyáltalán nem emlékeztem, hogy a tuti csaj Mila Kunis volt benne, ami nem is véletlen. Hiszen ő akkoriban még csak pár kisebb filmszerepből, vagy az Azok a 70-es évek show című sorozatból, ahol mai párja, Ashton Kutcher mellett játszott.

 

Jason Statham - The Shamen - Comin' On (1993)

Statham felbukkanása a The Shamen rave őrületében felér egy kisebb sokkal. A színész párducmintás kisgatyában, beolajozva vonaglik a videóban, amit egyszerűen nem tudok mire vélni. Statham 5 évvel később már A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsőben domborított, amivel meg is tette az első lépést ahhoz, hogy A listás sztár legyen...gondolom ezt a klipes bakit már ő is elfelejtené.

 

Channing Tatum - Ricky Martin - She Bangs (2000)

Az éppen a csúcson lévő Ricky Martin vízalatti táncolós klipjében nem más tűnik fel, mint Channing Tatum. Napjaink szupersztárja itt még inkább olyan szexin vonaglott félmeztelenül, arctetoválással, mint az előbbi videóban Statham, csak ez talán kevésbé kínos. Mondjuk a sráctól nem áll távol a tánc, hiszen férfi sztripperként kezdte, csak 2006-ban jött számára a hírnevet jelentő Step Up.

tatum-shebangs.jpg

 

Keanu Reeves - Paula Abdul - Rush Rush (1991)

Reeves '91-ben még feltörekvő fiatal színész volt, akinek azért már volt pár emlékezetes szerep a háta mögött (Bill és Ted zseniális kalandja, Veszedelmes viszonyok), de igazán ünnepelt sztár csak később lett. Éppen ezért még simán elvállalt egy szerepet az akkoriban nagyon menő Paula Abdul klipjében, amiben egyébként James Dean filmjét, a Haragban a világgalt elevenítették fel.

 

Alicia Silverstone, Stephen Dorff, Josh Holloway - Aerosmith - Cryin" (1993)

Alicia Silversone-t tulajdonképpen az Aerosmith tette igazán ismertté a Cryinnal, így amikor két évvel később megcsinálta a Spinédzsereket, már mindenki tudta, kiről van szó. A színésznő mellett az MTV akkoriban egyik legjátszottabb klipjében feltűnik még a zsenge Stephen Dorff és Josh Holloway is, aki később a Losttal lett ismert.

 

Liv Tyler & Alicia Silverstone - Aerosmith - Crazy (1993)

Egy zseniális koncepció részeként Silverstone még az Aerosmith Get a Grip albumának több klipjében is szerepelt, a Crazyben ráadásul magával Steven Tyler, akkoriban még teljesen ismeretlen lányával, Liv Tylerrel együtt. Nem annyira meglepő, hogy utána szépen beindult Tyler karrierje is.

 

Norman Reedus - Radiohead - Fake Plastic Trees (1995), Björk - Violently Happy (1993)

Reedus két szokszereplős videóban kapott helyet, előbb Björk klipjében, a Violently Happyben '93-ban, aztán a Radiohead Fake Playstic Trees című dalához készült videóban. A Violently Happyben ő a haját vagdosó csávó, a másikban pedig dühödten rugdos dobozokat. Ki gondolta volna, hogy mostanra ő lesz az egyik legmenőbb sorozatsztár, aki zombikat gyilkol a The Walking Deadben?!

 

Michael Fassbender - The Cooper Temple Clause - Blind Pilots (2003)

Fassbender még csak tévéfilmekben és sorozatokban játszott, amikor a zenekar klipjében megkapta a főszerepet. Sokat kellett még várnia arra, hogy jöjjön például a 300 vagy az Éhség, és a világ megismerje a nevét.

 

Katy Perry - Gym Class Heroes - Cupid's Chokehold (2005), P.O.D. - Googdbye For Now (2006)

Katy Perry 2005-ben még keresztény dalokat énekelt Katy Hudson néven és nem ismerték túl sokan. A Gym Class Heroes klipjébe azért kerülhetett, mert Travis McCoy csaja volt, szóval tulajdonképpen saját magát alakította. A P.O.D. pedig keresztény rockbanda, simán haverságból szerepeltették a klip vége felé. Aztán a kis Katy 2008-ban berobbant az I Kissed a Girllel, ami azért már nem volt annyira keresztényi.

 

Kesha - Katy Perry - I Kissed a Girl (2008)

Az akkor még teljesen ismeretlen Kesha pedig Katy Perry első slágerének klipjében bulizott az énekesnővel. Neki még 2 évet várnia kellett a sikerre, 2010-ben futott be az Animal albummal.

 

Christina Hendricks - Everclear - One Hit Wonder (1997)

A Mad Men sztárja még 1997-ben alakította a főszerepet az Everclear klipjében. Akkor is eléggé jól nézett már ki, de még nehéz lett volna elképzelni, hogy a 2000-es évekre az egyik legdögösebb szexszimbólum lesz belőle.

 

Jennifer Lopez - Janet Jackson - That's The Way Love Goes (1993)

Lopezt sokáig csak háttértáncosként foglalkoztatták, így nagy eredménynek számított, hogy Janet klipjében megjelenhetett, majd végigtáncolta az énekesnő turnéját is. Innen már nem kellett sok ahhoz, hogy őt is elindítsa a sztárság felé pár ügyes producer.

 

Zooey Deschanel - Offspring - She's Gott Issues (1998)

Nem könnyű ráismeri, de az a piros hajú lány az Offspring klipjében bizony Zooey Deschanel. A színésznő akkoriban kezdett el kisebb szerepeket kapni, ma pedig már egyik legnagyobb kedvenc, ha vicces romantikus filmekről van szó, ráadásul ő maga is próbálkozott a zenével a She & Himben.

 

Wesley Snipes - Michael Jackson - Bad (1987)

Nagyon kell figyelni, hogy kiszúrjuk, de nem lehetetlen: Wesley Snipes tényleg ott feszít Jacko táncolós klipjében, ráadásul a teljes verzió legelején. A Scorsese rendezte óriási költségvetésű videóban még elég szerény a későbbi akciósztár.

 

Matthew McConaughey - Trisha Yearwood - Walkaway Joe (1992)

A vadromantikus klipben a nagyon fiatal McConaughey feszít szíptripróként, ám ekkor még kb a világon senki nem tudta, ki is ő. Ahogyan azt sem, hogy hamarosan éppen a romantikus komédiák egyik legsikeresebb színésze lesz, aki után szépen átformálja magát Oscar-díjas sztárrá.

 

Benicio Del Toro - Madonna - La Isla Bonita (1987)

Benicio Del Toro csak egyszeri háttéremberként látható Madonna gigaslágerének klipjében, felismerni sem könnyű, ezért jól odabiggyesztettem egy képet a klip alá, hogy lássátok, mit is kell figyelni. A színész karrierjének legelején volt ebben az időszakban, leginkább epizódszerepeket kapott.

benicio-madonna.jpg

 

Sofia Coppola - Madonna - Deeper and Deeper (1992)

A fiatal Sofia Madonna egyik haverját játszotta a klipben, ahol a főszerepet nem más, mint Udo Kier vitte az énekesnő mellett. Bár a színésznő filmekben gyakran feltűnt, rendezői karrierje csak később indult be igazán.

 

Angelina Jolie - Meat Loaf - Rock'n'Roll Dreams Come Through (1993), Rolling Stones - Anybody Seen My Baby (1997)

Angelina Meat Loaf klipjének idején még szinte teljesen ismeretlen volt, de mire a Stones videójában játszhatott meggyőzően egy sztriptíztáncost, már kezdték elismerni a tehetségét és '98-ban az Oscart is elnyerte. Manapság a rendezésben is ér el sikereket, igazi multitálentum lett.

 

Josh Duhamel - Christina Aguilera - Genie in the Bottle (1999)

Duhamel a bulizó fiatalok egyike a klip második felében, 2:11-nél jól lehet látni, ahogy kipattan az autóból. A színész csak 2000 után kezdett el először sorozatokban szerepelni, ma már Fergie férje és menő filmekben tűnik fel.

 

Elijah Wood - Paula Abdul - Forever Your Girl (1989)

A kis Elijah felnőttet játszik Abdul klipjében, ami teli van gyerekszereplőkkel. Nehéz felismerni, de tényleg ő az ott 1:45-nél. Ez volt az egyik első szerepe, utána kezdték el egyre több filmbe beválogatni a tehetséges gyerekszínészt, aki később felnőttként is megállta a helyét.

 

Courteney Cox - Bruce Springsteen - Dancing in the Dark (1984)

'84-ben még senki nem tudta, ki az a lány, akit Bruce Springsteen felhívott a színpadra a Dancing in the Dark klipjében. Pedig Courteney Cox volt az, aki hamarosan keresett sorozasztár lett, majd a Jóbarátokkal beírta magát a tévétörténelembe.

 

Jeremy Renner - Pink - Trouble (2003)

2003 környékén Renner még csak sorozatszerepekkel és mellékszerepekkel büszkélkedhetett, aztán Pink klipjének szexi sheriffjére csak elkezdett felfigyelni Hollywood. Most éppen a Bosszúállók 2-ben hódít.

 

Aaron Paul - Korn - Toughtless (2002)

Paul eddigre már túl volt egy rakat mellékszerepen és nagyjából az összes akkoriban sikeres sorozatban megfordult, de csak nem akart neki összejönni a nagy áttörés, így bőven belefért neki egy Korn klip. Ma a Breaking Bad miatt imádjuk, és dúskál a tuti szerepekben.

 

RuPaul -  The B-52's - Love Shack (1989)

 RuPaul karrierjének legelején járunk, amikor még inkább bárokban lépett fel és underground filmekben szerepelt. Tulajdonképpen ebben a klipben láthatta először a világ, ami nagyot lendített ismertségén, így már egyszerűbb volt az út a szórakoztatóiparba. A videóban egyébként könnyű felismerni hatalmas afro frizurájáról.

 

Patrick Swayze - Toto - Rosanna (1982)

Swayze éppen egy évvel később futott be A kívülállókkal, és ez a klipszerep nagyon jól jött neki ahhoz, hogy megmutassa elég jó tánctudását egy táncpárbajban. A színészt innentől imádták a '80-as és '90-es években, igazi ikon lett.

 

Naomi Campbell - Culture Club - Tumble 4 Ya (1983)

Naomi Campbell mindössze 12 éves volt, amikor ebben a klipben szerepelt. Ő balról a második a táncoló kislányok közül 0:48-nál. Nem ez volt azonban az első klipes megjelenése, hiszen 7 évesen már látható volt egy pillanatra Bob Marley Is This Love című videójában. Aztán meg tudjuk, hogy szupermodellként George Michael és Michael Jackson klipekben is virított.

 

Wentworth Miller - Mariah Carey - We Belong Together (2005)

Miller egy évvel később került a köztudatba A szökés című sorozat sztárjaként, ám amikor ez a klip készült még nem igazán ismerték a nevét. Csak egy helyes srác volt Mariah Carey klipjéből.

 

Jason Lee - Sonic Youth - 100% (1992)

Bár Jason Lee már közismert gördeszkás volt a '80-as években, először egy Spike Jonze rendezte rövidfilmben láthattuk 1991-ben, majd ebben a klipben, amit szintén Jonze hozott össze. Ezután már egyre gyakrabban tűnt fel filmekben és hamarosan ismert gördeszkásból ismert színész lett.

 

Jennifer Lawrence - Parachute - The Mess I Made (2009)

Éppen mielőtt végérvényesen is világsztár lett, Lawrence még ott volt a Parachute klipjében. A színésznő gyönyörű ebben a nagyon kedves videóban.

 

Jack Black - Beck - Sexx Laws (1999)

Bár addigra már egy sor filmben szerepelt, Jack Black számára az áttörés csak a klip után, a Pop, csajok satöbbivel jött el. Ebben a klipben pedig olyan zseniálisan marhul, hogy öröm nézni.

 

Matt LeBlanc - Jon Bon Jovi - Miracle (1990), Alanis Morissette - Walk (1991), Tom Petty and the Heartbreakers - Into the Great Wide Open (1991)

Matt LeBlanc igazi videoklip szédelgő volt, mielőtt befutott volna a Jóbarátokkal. Feltűnik Bon Jovi, Alanis Morissette vagy Tom Petty videóiban is 1 éven belül. Az utolsó ráadásul igazi különlegesség, hiszen több sztár látható benne az akkor még ismeretlen LeBlanc mellett, akire éppen felvarrnak egy tetkót.

 

Biztosan van olyan, amit kihagytam, de írjátok meg kommentben!

Ha pedig tetszett a bejegyzés, lájkoljátok a blogot a Facebookon, hogy ne maradjatok le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr757380840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2015.04.19. 23:15:51

"szíptripróként"
meg vagy fázva? :)

Sofia Coppolahoz odatenném a The Chemical Brothers - Elektrobank klipet, abban is ő szerepel.
www.youtube.com/watch?v=L0dxByaPWhM

az Aerosmith klipeket kötelezőnek érzem a témában, a Dancing in the Dark eszemeb se jutott, pedig az is tök logikus.

a posztért köszi, szeressük!

témafolytatásnak pedig: Gym Class Heroes - Katy Perry - Kesha fonalat felvenni, márhogy ugye a zenei körök, azok körök, tehát nem ismeretlen a körökön belüli mozgás, de érdekes lenne az előző példához hasonlót felkutatni, hogy AB dologozott együtt BC-vel, aki eztuán ismert lett és felkarolta CD-t, aki sztársága után ismerté tette DE-t, és így tovább. :)

Scott Pilgrim 2015.04.19. 23:42:40

Na ki és ki között őrlődik a srác ebben a The Strokes-klipben? :)
www.youtube.com/watch?v=8sQoX12zo-A

Jaffar 2015.04.20. 16:25:46

Jó összeállítás :)

Viszont én Jason Statham-t nem nevezném A kategóriás sztárnak. Messze van ö attól.

scsaba1 2015.04.20. 16:29:09

Simon Baker, félmeztelenül, nem gyengén, '91-ben:

www.youtube.com/watch?v=mdynaMn8qm0

csoio csagasz 2015.04.20. 16:48:16

Nem segítek névvel, küzdj meg érte, de Swayze mellett azért Rosanna sem piskóta.

SzocsO 2015.04.20. 17:21:51

A forma a Másnaposokból - Zach Galifianakis vagy mi a neve - Fiona Apple Not about love c. klipjében főszereplő. Akkor mág nem volt asszem másnapos.

Globetrotter2014 2015.04.20. 17:49:14

Srácok, ez egy tök jó poszt lett.

Statham bakker, mint egy poénra vett japán reklám, amit senki se lát majd a szigetországon kívül :)

Digitalisation is a bitch :)

verkli 2015.04.20. 18:28:33

Tetszett a poszt.

Kovács Lajos, hogy legyen egy itt egy magyar színész is:)
www.youtube.com/watch?v=IBH97ma9YiI

Gábor Re 2015.04.20. 19:17:17

@Jaffar: Lehet, hogy Te nem kedveled, de jelenleg az.

szabo.kata 2015.04.20. 20:11:36

@bluemoon2014: félig jogos, mert azért európában őt már akkor ismerték, csak amerikában nem tudta a nevét senki.

szabo.kata 2015.04.20. 20:12:26

@verkli: jaigen! bár sztem itthon őt azért már eléggé jól ismerték akkor.

szabo.kata 2015.04.20. 20:14:10

@SzocsO: tökjó találat, a másnaposok csak évekkel később jött.

szabo.kata 2015.04.20. 20:19:54

@Scott Pilgrim: és eva mendes még a miamiban is ott feszít a kabrióban!

szabo.kata 2015.04.20. 20:22:03

@Rocko-: jó ötlet, van egy rakat ilyen összefonódás, és sokszor az ember nem is gondolná :D

Veder1 2015.04.20. 20:26:05

2in1: az ultraszexi Carla Gugino (Sin City, Watchmen, Törtetők) és Keri Russel (The Americans) Bon Jovi - Always klippjében

www.youtube.com/watch?v=9BMwcO6_hyA

Rocko- 2015.04.20. 21:57:18

@nefrit: pedig Mrs. Lipton is mindig ezt mondja. :)

Nevem Earl 2015.04.20. 22:50:25

Ha már Aerosmith, a Hole in my soul klipjében az egyik jónő Goslingné Eva Mendes. :)

Nevem Earl 2015.04.20. 23:00:29

Az Into the great wide open klipjében Johnny Depp és Faye Dunaway ugye csak az evidencia miatt nem lett megemlítve? :)

szabo.kata 2015.04.21. 10:53:47

@Nevem Earl: eva mendes mindenhol ottvan!!! és igen johnny depp és dunaway a "sok más híresség" gyűjtőnével lett említve :D

Nevem Earl 2015.04.21. 11:05:51

Mondjuk annyiban igazad van, hogy kihagytad őket, hogy ezek ketten már nevek voltak a klipek elkészítésének idején. Ha ezt a szűrőt elhagyjuk, még a Tom Petty-vonalon ott a Last dance with Mary Jane, fícsöring Kim Basinger, pölö. :)

JLeno 2015.04.24. 17:54:20

Csak akik hirtelen a posztod kapcsán eszembe jutottak, a már említett előadókkal, vagy szereplőkkel összefüggésben:
– Meat Loaf "Objects in the Rear View Mirror" – Robert Patrick
– Everlast "White Trash Beautiful" – Aaron Paul
– Gorillaz f. Mos Def "Stylo" – Bruce Willis

De rengeteg van tényleg. Eric Robert is rengeteg klip szereplője, bár ő inkább mostanság.

JLeno 2015.04.24. 17:56:25

Az az Eric Robert valójában Roberts kívánt lenni...

JLeno 2015.04.24. 17:57:43

@nefrit: Valóban, pl Will Smith – Miami :)

chatte 2015.06.07. 19:43:12

@Vödör: ugyanitt jason wiles aki kesobb a harmadik muszakban volt bosco :)
süti beállítások módosítása