A Placebo többször volt elég fontos zenekar az életemben, nagyjából végigkísérték az egészet - és ezzel egyáltalán nem túlzok. Most, hogy 20 éves lett az első albumuk és emiatt csúnyán mondva 'visszaemlékezős' turnéra indulnak, időszerűnek láttam, hogy összegyűjtsem tőlük a 15 kedvenc számomat. Nem volt könnyű dolgom, mert nem is számokat, hanem teljes albumokat kedvelek a zenekartól. Így egy szigorúan szubjektív listát láthattok most azokkal a Placebo dalokkal, melyeket máig képtelen vagyok megunni.

Nancy Boy

Ugyan én inkább a Black Market Music miatt szerettem bele a zenekarba, azért azt el kell ismerni, hogy ugyan még kicsit csapongóan, de azért az első Placebo című albumon is megmutatták már, miért érdemes figyelni rájuk. Számomra éppen ezért a Nancy Boy a legfontosabb dal erről a lemezről, mert ebben minden szempontból benne van az, amiből később a Placebo kibontakozott.

Without You I'm Nothing

A második album címadó dala, talán a zenekar legerősebb darabja mind közül. Bár mindig is értettek a lélekmarcangoláshoz, ebben a számban annyira tökéletesen összejött, hogy máig képes nagyon megrázni. Talán azért is, mert Bowie-val is előadták és úgy meg különösen félelmetes. Ráadásul az érzéssel is tisztában vagyok, amiről a dal szól, szóval több oldalról támad, amikor hallgatom.

Pure Morning

Jellegzetes klipjével szintén egy nagyon emlékezetes Placebo dalnak tartom, amiben Brian Molko éppen bubi frizurával billeg a párkányon. Androgün figurája mindig is olyan megkapó volt, hogy azonnal elvarázsolt és minden mozzanatára kíváncsi lettem. Molko egyébként a Placebo nagy szerencséje, hiszen megjelenésével és utánozhatatlan hangjával sokat hozzátett ahhoz, hogy a zenekar kitűnjön a sok induló banda közül.

Every You Every Me

Ez a szám annak is bemutatta a zenekart, aki nem is akart volna róla tudomást venni. Könnyen felismerhető indító riffje, amivel egyébként a Kegyetlen játékok is elkezdődött, óriási filmes slágerré tette. Mégsem lett elcsépelt, így szívesen előveszem időnként. 'Signature song', semmi kétség.

Taste in Men

Ahogy az elején írtam, a Black Market Music albummal szerettem meg nagyon a zenekart, így gyakorlatilag az összes számot ide tudnám venni róla. Most visszahallgatva is kívülről fújom őket, és nagyon furcsa átélni egy csomó emléket újra a segítségükkel (de, hát ilyen az, amikor az ember hosszú éveken át van odáig egy zenekarért). A sorban tehát csak az első kedvencem lehet róla a Taste in Men.

Black-Eyed

A Placebo nagyon-nagyon ért ahhoz, hogy a tinik drámáját kiénekelje és ezzel együtt segítsen kiereszteni a sok bánatot és dühöt, ami bennük van. Ez a szám pedig remek példa az utóbbira és nagyon felszabadító tud lenni koncerteken. 

Slave to the Wage

Nem is ezt a számot akartam még ide tenni erről az albumról, de aztán csak magával rántott, úgyhogy a Blue American-t váltotta a listában, ami szintén zseniális. A Special K-jel, a Narcoleptic-kel és a Peeping Tom-mal együtt. Tényleg, ha még nem tettétek, hallgassátok meg a Black Market Music albumot szépen az elejéről a végéig. Én milliószor megtettem még a gimi alatt, emlékszem, és nagyon sok jót tett velem. A Slave to the Wage-hez pedig még annyit hozzátennék, hogy ez volt az első Placebo klip, amit életemben láttam még talán a viva zwei-on aztán azonnal kellett is tőlük minden.

Special Needs

Talán ez az összes daluk közül az, ami a legközelebb áll a szívemhez. Még tetoválásként is ott díszeleg a címe a testemen, az pedig már csak jelent valamit. Nagyon szépen kifejezi klipjével együtt az egész Sleeping With Ghosts album hangulatát, aminek kifejezetten izgalmas az artworkje is.

The Bitter End

Igazán nem állt szándékomban éppen két klipes nótát ideválogatni erről a lemezről, de a Sleeping With Ghosts olyan szép egysíkú (már a jó ártelemben), hogy a Special Needs és a The Bitter End ugrik ki belőle, a többit meg nem annyira szabad bolygatni. Ajánlásként annyit, hogy a címadó dal, az English Summer Rain, az I'll Be Yours és a Protect Me From What I Want négyese eléggé üt, de ez a lemez inkább csak az előszobája a még sokkal kiforrottabb Meds-nek.

Meds

És akkor el is érkeztünk a Meds-hez, ami szerintem a zenekar legjobb albuma, még ha emlékügyileg elfogult is vagyok a Black Market Music tekintetében. Ha kell erőszakos, ha kell, akkor meg a végtelenül szomorú és csodaszép egyben. Nagyon jó lemez, úgyhogy ezt is kötelezően ajánlottnak minősítem. Elsőként pedig itt is van róla a címadó.

Song to Say Goodbye

A Song to Say Goodbye rendkívül megrázó, ugyanakkor könnyebbé is tudja tenni a dolgokat, minden attól függ, milyen szituációban van éppen az ember. A klipjére pedig különösen érdemes figyelni.

Blind

Számomra nagyon erő dal a Blind, de nyilván sokan inkább mást választottak volna a Meds lemezről. Így ajánlom még mellé az Infra-Red, a Follow the Cops Back Home vagy a Because I Want You Too című számokat is. De mondom, leginkább az egész Meds albumot kell hallgatni, egyben!

For What It's Worth

Ez A dal a Battle For The Sun-ról, fontosabb jóval, mint a címadó szám. Kellemesen dühös, és határozott, ami enyhíti, hogy ez a lemez jóval puhábbra sikerült az előzőeknél. Valahol mondjuk érhető is ez, hiszen változott a zenekari felállás és a tagok idősebbek, megfontoltabbak lettek.

Devil In The Details

Ez a szám pedig a Meds-et idézi. Első hallgatásra tudtam, hogy az egyik nagy kedvencem lesz. Ha ettől eltérően a Battle For The Sun inkább csilingelősen cuki dalait hallgatnátok, akkor ajánlom a Bright Lights-ot, vagy a Kings of Medicine-t.

Too Many Friends

Ez a szám egymagában képviseli a legutóbbi Loud Like Love albumot. Nem azért, mert ez a lemez annyira gyenge lett volna, csak időközben én kinőttem a Molkoféle drámából és egyszerűen ezek a dalok már nem hatottak meg annyira. Ez az egy viszont egy kicsit még igen.

+1 Running Up That Hill

Azért csak plusz egy ez a szám, mert nem Placebo dal, viszont egy elégé jól sikerült Kate Bush feldolgozás, úgyhogy pont jó arra, hogy megmutassam, hogy a zenekar bizony nagyon jó ebben is. Egy egész albumuk van feldolgozásból Covers címen, amit szintén nem érdemes kihagyni.

Szóval igen, régen nagyon rajongtam a Placeboért, aztán ez valahol a Battle For The Sun után elmúlt, az említett okból. Ettől azonban még nem szeretem kevésbé ezt a zenekart, úgyhogy jó élmény és még jobb időutazás volt összegyűjteni tőlük a kedvenc számaimat. Emiatt pedig most még jobban várom azt, hogy november 11-én Pesten láthassam a 20 évet összegző koncertjüket a 20 Years of Placebo turné keretében. Azt ígérték, hogy olyan számokat is elővesznek, amiket mondjuk már 10 éve nem játszottak, úgyhogy lesz mit várni. Addig pedig érdemes figyelni a zenekar Facebook oldalát, mert napról-napra tesznek ki régi, különleges felvételeket.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!