A Bridget Jones naplója 2001-ben azért lehetett akkora siker, mert nem a tipikus picsogós szingli film volt, hanem egy nyers, fanyar humorú sztori egy olyan nőről, akiben könnyen magára ismerhetett bárki. Bridget nem kertelt, nem félt bénázni és simán kellemetlen helyzetbe hozta magát akárki előtt. És ezért szerettük. Mert valahol igazi volt, még akkor is, ha nyilván le kellett az egészet önteni cukormázzal kicsit, hogy maradjon valami álomszerű a történetben - mert erre vágyunk a filmvásznat nézve. Hogy tudta-e ezt hozni a harmadik film a kissé felesleges második után? Nagyon is!
Sőt, azt kell mondjam, hogy a Bridget Jones babát vár még talán jobb is, mint az első. Persze sokat támaszkodik rá, és szívesen idézi fel a jól ismert jeleneteket, hogy a nézők nosztalgiázhassanak Bridgettel együtt - de önálló történet, ami teljes joggal kapott új filmet. Olyan filmet, amiről minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy nagyon hiányzott már a kínálatból. Az utóbbi időben ugyanis csak nem sikerült összehozni egy hasonlóan brit humorral kezelt, valóban vicces és emlékezetes romantikus vígjátékot. Mintha ez a sokáig tényleg tündöklő műfaj kifáradt volna. A negyvenes Bridget kellett, hogy feltámassza.
Mert azt hiszem, hogy a harmadik rész újra olyan film, amit sokszor előveszünk majd. És nem azért mert tökéletes, vagy mert olyan hatalmas filmtörténeti alkotás, hanem mert elképesztően szórakoztató és egyszerűen jólesik nézni, meg gyakorlatilag végigröhögni a teljes játékidőt. Függetlenül attól, hogy a történet túlzó, a konfliktusok szinte lehetetlenek, minden óriásira van nagyítva...de basszus, ez Bridget Jones és az ő hihetetlen élete. És én ezt akarom nézni, mert az ő eltúlzott életében megint sokszor magamra ismerek és ezért vele tudok örülni, meg sírni is. Nem lepődnék meg, ha lennének még ezzel megint így egy páran.
Ugyanakkor nagyon jó dolog látni, hogy a film elődeihez hasonlóan megint megpiszkál olyan témákat, amik ott vannak a mindennapokban, csak nem beszélünk róluk. Mert igen, van olyan, hogy a nők is kapcsolat nélkül szexelnek, meg olyan is, hogy egy fesztiválon random összejövünk ismeretlenekkel egy éjszakára, és bizony, előfordul, hogy nem tudni ki az apa. Ettől pedig senki nem lesz rosszabb ember - és ha ezt még Bridget anyja is belátja, akkor bárkinek sikerülhet.
Amik nélkül pedig nem jött volna ez olyan jól össze, mint amennyire sikerült neki, azok a karakterek és a filmzene. Az első két rész jól ismert arcai közül ugyanis szinte mindenkit láthatunk most is, és került be pár vicces újítás, így például Emma Thompson személyében. Emellett jól pattog a két herceg között a labda, miközben Patrick Dempsey hozza a dögös amerikait (aki miatt olykor felsóhajtott a fél mozi), Colin Firth pedig a kicsit már megkopott angol urat. Renée Zellweger meg imádnivaló, bár kicsit féltem attól, hogy nem tudom majd hova tenni, annyit változott.
Ami pedig a filmzenét illeti, nos azt is elég jól összerakták. Egyszerre vannak benne napi slágerek, külön erre gyártott dalok és régi klasszikusok is. Pont olyan keverék, amit egy ilyen film mellé várhatunk, szóval az alkotók nem tértek le a jól bevált útról. Azt az egyet sajnálom az egész mozi kapcsán, hogy az az Ellie Goulding dal csak belement a fülembe és képtelen vagyok kiszedni onnan. Majd ha megnézitek, tudni fogjátok, miért.Végül pedig köszönöm Bridget, hogy visszatértél, mert nagyon sok boldog pillanatot okoztál - azt hiszem, valahogy így kell jó folytatásokat gyártani.
