Elizabeth Taylor mindössze 16 éves volt, amikor a Life magazin készített róla egy anyagot, amihez szerencsére fotózás is tartozott. Egy fotózás, ami gyakorlatilag egyenesen szexszimbólum státuszba emelte. Hogy mi kellett hozzá? Egy jó ruha, a megfelelő fotós, no meg a nejének a nyaklánca.
Philippe Halsman már egyáltalán nem volt kezdő fotós, amikor 1948 októberében azt a feladatot kapta, hogy készítsen pár portrét Elizabeth Taylorról egy Life bemutatkozó anyaghoz. Hét éve volt a lapnál és ezalatt már olyan sztárokkal dolgozott, mint Marilyn Monroe vagy Alfred Hitchcock, így pontosan tudta, hogyan kell bánni a hírességekkel. És az olyan kis újdonsült sztárocskákkal is szót értett, mint a 16 éves Taylor. A színésznő még nem igazán találta egyediségét a többiek között - egészen eddig a pillanatig. Halsman kamerája előtt ugyanis az az Elizabeth Taylor lett belőle, akit az egész világon imádtak.
Taylor később azt mesélte, hogy Halsman mutatta meg neki a fotózás során, mennyire más hatást lehet elérni azzal, arcának melyik oldalát fotózzák. egyik profilja érettebbnek, idősebbnek tűnt, másik pedig üdébbnek és egészen fiatalnak. A fényképezőgép előtt pózolva a színésznő tudatába került rendkívüli szépségének és végre képes volt teljesen irányítani a testét és mozdulatait. Hiába, ehhez is kell egy megfelelő instruktor. Önéletrajzában azt írta, hogy végre úgy tekintett magára, mint egy felnőtt nőre és innentől saját elképzelései szerint formálta filmes imidzsét is. A következő évben előbb még fiatal lányt játszott a Kisasszonyokban, majd felnőtt női főszerepet az Összeesküvőkben. Elég gyorsan elérte, hogy komolyan vegye Hollywood.
A fotó hatásához elengedhetetlen volt az a ruha, amiben Taylor megjelent Halsmannál. Hiszen nagyon nőies volt és nagyon merész, ami rendesen engedte láttatni azt, amivel a színésznőt megáldotta a jóisten. Mégsem volt botrányos. A fülbevalók Liz sajátjai voltak, ám Halsman úgy érezte, valami még nagyon hiányzik, ezért kölcsönkérte feleségétől egyik nyakláncát, ami tökéletessé tette az összképet.
A színésznő nagyon sokat köszönhetett a képnek, ám egy szerencsétlen eset alkalmával a fotózás után pár héttel megmutatta, hogy tényleg mindig csak a képre emlékezünk és nem a fotósra. Hollywoodban ugyanis összefutott Halsmannal és egyszerűen nem tudta felidézni, mikor és miért találkoztak. Halsman szomorúan mesélte ezt később, de sosem tudott megharagudni miatta Lizre. Ki tudott volna?
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!