charivari

Bowie legmenőbb szettjei a 70-es évekből

2018. november 24. - szabo.kata

David Bowie örök ikon számomra, bár valaha csak feleannyira mernék olyan bátran öltözködni, ahogyan ő a 70-es években! Hoztam egy nagyszerű gyűjtést a zenész legmenőbb szettjeiből, melyekben ebben az évtizedben feszített a színpadon és azon kívül.

ke_pernyo_foto_2018-11-24_13_16_14.png

David Bowie nem csak a zenében, de megjelenésében, karakterében és stílusában is örök ikon számomra - és nyilván még rengeteg más ember számára is ezen a világon. Ez persze nem véletlen, hiszen már életében fontos lenyomatot hagyott az utóbbi évtizedek populáris kultúráján. Bowie olyan művész volt, aki folyamatosan változott, fejlődött, így már a 70-es években is több korszakot lehet nála megkülönböztetni, melyek abban is megjelentek, milyen ruhákat viselt éppen. És milyen bátrakat!

Ahogy a zenében, úgy a külsőségekben sem félt kísérletezni, a divat olyan eszköz volt a számára, mellyel felhívta magára a figyelmet, vagy még inkább árnyalta azt a képet, amit magáról mutatni akart. Mai szemmel persze nagyon furcsák ezek a szettek, de akkoriban nem is számított mindegyik meglepőnek, inkább nagyon passzoltak a glam környezethez, amiben fura ufóként Bowie is mozgott. Nem mondom, hogy mindet felvenném, de szeretnék csak picit abból az önbizalomból, amivel akkoriban viselte őket!

1970s-david-bowie-fashions-1.jpg

 A Hunky Dory egyik promófotója, 1971

1970s-david-bowie-fashions-10.jpg

 Lost Angeles, 1973

1970s-david-bowie-fashions-2.jpg

 London, 1972

1970s-david-bowie-fashions-3.jpg

 1972

1970s-david-bowie-fashions-4.jpg

 London, 1972

1970s-david-bowie-fashions-5.jpg

 Hammersmith Odeon, 1973

1970s-david-bowie-fashions-6.jpg

 The Marquee, 1973

1970s-david-bowie-fashions-7.jpg

 Stardust Tour, 1973

1970s-david-bowie-fashions-8.jpg

 Stardust Tour, 1973

1970s-david-bowie-fashions-9.jpg

 New York, 1973

1970s-david-bowie-fashions-11.jpg

 Lost Angeles, 1973

1970s-david-bowie-fashions-12.jpg

 Stardust Tour, 1973 - Kansai Yamamotóval, aki a fellépőruhákat tervezte

1970s-david-bowie-fashions-13.jpg

 Hammersmith Odeon, 1973

1970s-david-bowie-fashions-14.jpg

 New York, 1973

1970s-david-bowie-fashions-15.jpg

 London, 1973

1970s-david-bowie-fashions-16.jpg

 Yamamoto egyik ruhájában, 1973

1970s-david-bowie-fashions-17.jpg

1973

1970s-david-bowie-fashions-18.jpg

Los Angeles, Diamond Dogs tour, 1974 

1970s-david-bowie-fashions-19.jpg

 1974

1970s-david-bowie-fashions-20.jpg

 1974

1970s-david-bowie-fashions-21.jpg

 Diamond Dogs promo, 1974

1970s-david-bowie-fashions-22.jpg

 Diamond Dogs Tour, 1974

1970s-david-bowie-fashions-23.jpg

 1974

1970s-david-bowie-fashions-24.jpg

 1974

1970s-david-bowie-fashions-25.jpg

 Grammy díjátadó, 1975

1970s-david-bowie-fashions-26.jpg

 1976

1970s-david-bowie-fashions-27.jpg

 Kalifornia, 1978

1970s-david-bowie-fashions-28.jpg

 New York, 1978

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr1814390708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exterminador 2018.11.25. 15:47:38

Alapvetően jelzi a világ végtelen elcseszettségét, hogy Bowie meghalt, de mindenféle rohadt (és nála idősebb) alakok vidáman rohangásznak tovább.

kiskutyauto 2018.11.25. 17:27:12

Hát tény és való nem sámli (volt) a forma... ;)
süti beállítások módosítása