A minap Nápolyban egy olyan étteremben volt szerencsém enni, ahol fotó függött a falon arról, hogy bizony a híres tenor,  Luciano Pavarotti sem vetette meg az ottani pastát. Erről eszembe jutott, mennyire kedveltem őt már kisgyerekként. Nem is csak a hangját, hanem egyedi karakterét, ami az egész világon ismertté tette. Persze zseniálisan énekelt, de Pavarotti híresség is volt, aki megjelenésével rengeteg olyan emberhez is eljuttatta az opera műfaját, akiktől ez nagyon távol állt.  Korábban a blogon foglalkoztam már Maria Callasszal, aki pont ilyen jelensége volt az operának énekesnőként. Ugyan személyisége és botrányai egészen mások voltak, de mégis: őket az egész világ ismerte és ismeri. Utánajártam, milyen ember is volt a fiatal és az öreg Luciano és most jól el is mesélem nektek, miközben azért nagyszerű hangjából is kaptok ízelítőt.

Gyerekkor és az első szárnypróbálgatások

A kis Luciano egy hatalmas, boldog olasz családba született Modena külvárosában, 1935-ben. Apja, Fernando pék és hobbi-tenor volt, anyja, Adele pedig a helyi szivargyárban dolgozott. Idejük nem sok maradt a fiúra, akire leginkább nagyanyja, meg a velük egy épületben lakó 16 család tagjai vigyáztak. Nem éltek fényűzően, de kenyerük mindig volt és Pavarotti visszaemlékezéseiben nagyszerű időszakként emlegette gyerekkorát. A háború alatt egy gargallói farmon húzták meg magukat, ahol Luciano a vidék és a jószágok szerelmese lett annyira, hogy majdnem maradt is a földművelésnél. Persze a gyerekek gyorsan változtatnak álmaikon, így nem kellett sok, hogy a fociba zúgjon bele.

Anyja nem igazán örült volna annak, ha fiából kapus lesz, inkább látta volna tanárnak. Szerencséjére mindig ott volt fia sok fellángolása mellett a zene és az éneklés, melyek végül legyőzték a focilázat. Luciano kiskorában dalolászott és a szomszédokat boldogította, apjától pedig kapott ihletet rendesen amellett, hogy biztatására énekelt kórusokban. Az ő lemezeit hallgatva lett végül odáig a klasszikus olasz tenorokért, akikre hasonlítani akart. Végül 19 évesen kezdett el komolyabban foglalkozni az énekléssel, miután a család belement, hogy ez legyen a pályája és biztosították támogatásukról.

Pavarotti és apja 1976-ban - Nagyon sokat és sokszor énekeltek együtt lemezfelvételeken is amellett, hogy kórusokban szerepeltek. Apja tulajdonképpen azért nem lett operaénekes, bár Pavarotti szerint nagyon szép hangja volt, mert túl félénk volt a színpadhoz

Először Arrigo Pola foglalkozott vele ingyen, majd Ettore Campogalliani tanította, aki szintén későbbi operasztárral, Mirella Frenivel is dolgozott. Hogy a leckéket fizetni tudja, Pavarotti előbb anyja örömére általános iskolai tanárnak állt, aztán biztosítási ügynök lett. Utóbbi ugyan nagyon jól ment neki, ám a rengeteg beszéd veszélyeztette hangját, így abba kellett hagynia. Csúnya is lett volna, ha két kötvény között szakad félbe a karrierje. Hat kemény éven át képezte magát, mialatt kisebb olasz színházakban lépett fel, általában ingyen. Olyan sikerélmények tartották benne a lelket, mint amikor a modenai kórussal, amiben apjával együtt énekelt, megnyertek egy nemzetközi versenyt Walesben. Egy betegség után azonban majdnem feladta az egész tenorságot, ám 1961-ben végre úgy érezte, hogy megtalálta a hangját. Ekkor nyerte meg az Achille Peri énekversenyt, amiért megkapta Rodolfo szerepét a Bohéméletben, és Reggio Emilia városában játszhatott. Eztán karolta fel első ügynöke, Alessandro Ziliani, aki segített felépíteni karrierjét.

Megszületik 'a magas C királya'

A kisebb olasz operaházak után 1963-ban Pavarotti előbb Belgrádban debütált külföldön a Traviatában, majd Bécsben hallhatta a közönség  a Rigolettóban és Írországban is fellépett. Ezek még nem voltak akkora sikerek, amire igazán vágyott, ám amikor nagy példakép, Di Stefano nem tudta elénekelni a Rigoletto címszerepét a Covent Gardenben, őt hívták helyettesíteni. Innen vitték a Glyndebourne Opera Festivalra, ahol megtanult Mozartot énekelni, majd elhívta magával egy ausztrál turnéra Joan Sutherland. Az énekesnővel való közös munkáért Pavarotti egész életében hálás volt, és azt mondta, légzéstechnikájában akkorát fejlődött mellette, ami nélkül nem tudott volna később úgy énekelni, ahogyan azt megismerhettük tőle.

Pavarotti 1963-ban

Ezt követően egyenes volt az út a világ legnagyobb operaházaiba, melyekben szépen sorban be is mutatkozott. Fellépett a Greater Miami Operában, és végre a La Scalában is Milánóban, ahol a Bohéméletbe Herbert von Karajan külön őt kérte. 'A magas C királya' nevet pedig azután kapta meg, hogy minden erőlködés nélkül kivágta a magas C-ket A Covent Gardenben 1966-ban, amikor Donizetti Az ezred lánya című művében énekelte Tonio szerepét. A közönség el volt tőle ájulva. És innen lett világos, hogy Donizetti fekszik neki a legjobban, amire ő egyébként csak annyit mondott, hogy a hangja nagyon szereti Donizettit. A New York-i Met-ben szintén ezzel lépett fel először '68-ban, ám akkor nem volt elégedett és '72-ben visszatért, hogy 17-szer tapsolják vissza (Pavarotti rekordja egyébként 165 visszataps volt, amivel a Guinness-be is bekerült).

Pavarotti a '70-es években

Az egyik első igazi operahíresség

Egyre több szerepéről készült lemezfelvétel, melyeket széles körben terjesztettek, és megvolt rá az igény, hogy végre szólóban is fellépjen, Ez először 1973-ban Amerikában, Liberty városában történt meg, ahol idegességében egy fehér zsebkendővel játszott a színpadon. Innentől kezdve ez szólóelőadásainak védjegyévé vált. Pavarotti fellépéseit szívesen közvetítette a tévé, mert nagyon sokan voltak rájuk kíváncsiak, ami szokatlan volt az opera műfaját tekintve. A '70-es években már nagy és elismert név volt, számos Grammyt nyert és rengeteg arany és platinalemezt hozott össze. A közönség leginkább hangsúlyos megjelenése miatt kedvelte, no meg azért, mert igazi lírai tenor volt, aki nem csak hangjával, hanem arcával és mozdulataival is játszott egy-egy szerepben (akár csak Callas énekesnőként).

A '80-as években visszatért azokba a nagy operaházakba, melyek karrierjét beindították, így fellépett Bécsben és a Scalában is, ahol a nyitóelőadás után két percig tapsolták állva. Világsztárrá pedig 1990-ben avanzsált, amikor az Olaszországban rendezett labdarúgó világbajnokság alatt az általa feldolgozott Nessun Dorma lett az esemény dala. Erre pedig még rátett egy apáttal az, hogy a vb döntőjének estéjén Placido Domingóval és José Carrerasszal előadták Rómában az első A három tenor koncertet. Szenzáció volt az egész. Olyan lépés, ami operaáriákat vitt a popkultúrába. És ilyenre korábban nem igazán volt példa. A koncertből kiadott album lett minden idők legkelendőbb operaalbuma.

Személyiség, jótékonyság és örökség

Pavarotti egyébként szívesen kalandozott a pop világába és nem egyszer énekelt együtt a műfajától teljesen távoli előadókkal, sőt. Több alkalommal is megrendezte Modenában a Pavarotti and Friends koncerteket, melyekre olyan hírességeket hívott meg énekelni, mint Bono, Bryan Adams, Zucchero, Michael Bolton, James Brown vagy Celine Dion. A koncertekkel mindig az ENSZ egyes akcióihoz gyűjtöttek adományokat. Az énekes nem volt rest, ha jótékonykodásról volt szó. Hírnevét és vagyonát is gyakran használta arra, hogy segítsen, ezért megkapta többek között a United Nations Messenger of Peace kitüntetést is. A pénzügyi adományok mellett a tehetségek felkarolásában is jeleskedett, a '80-as években énekversenyt indított nekik, a legjobbak pedig lehetőséget kaptak arra, hogy vele állhassanak a színpadon.

Szívesen lépett fel akár ingyen is tömegek előtt. Előfordult, hogy a Hyde Parkban koncertezett 150 ezer embernek, vagy a Central Parkba gyűlt össze miatta majd 500 ezer néző, az Eiffel-toronyhoz pedig 300 ezres tömeget hívott bulizni. Ezekből látszik, mekkora hatása volt. Persze nem szerethette mindenki. Pavarotti ugyanis 'a lemondások királya is volt', gyakran megbízhatatlannak bizonyult és a chicagói Lyric Operából emiatt ki is tiltották. Egykori menedzsere, Herbert Breslin 2004-es könyvében önteltnek és kifejezetten gonosznak írta le onnantól, hogy igazán híres lett, ám közös munkájukat méltatta. Sokan úgy gondolták, csak a szenzációra hajtott és műve nagyrészt hazugságokból állt. Az mondjuk biztos, hogy Pavarotti nem volt egy könnyű eset, szó szerint falta az életet, imádott enni és főzni és nem vetette meg a jó borokat és a nőket sem. Kétszer volt házas, 1961-ben Aduát vette el, akitől három lánya született, 2003-ban pedig a nála lényegesen fiatalabb asszisztensét, Nicoletta Mantovanit, akivel egy közös gyermeke van.

Pavarotti a 70. szülinapján

Luciano élete végéig aktív előadó maradt. 2004-ben indult 40 állomásos búcsúturnéra a világ körül, utoljára pedig 2006-ban láthatta a közönség a torinói téli olimpia megnyitóján. A Nessun Dorma-t énekelte az alacsony hőmérséklet miatt felvételről, de mindenkit lenyűgözött így is. 2007 szeptemberében halt meg hasnyálmirigyrákban, amivel hosszú hónapokon át küzdött. Öröksége és hatása a popkultúrára és az operára vitathatatlan. Én biztos vagyok benne, hogy máig sokan vannak olyanok, akik csak miatta ismerik az O Sole Mio-t, vagy az előadásai miatt akarnak operaénekesek lenni. És ez nagyon jó dolog.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

Források: CBS News, Italy Magazine, NY Times, The Guardian