charivari

Magyar grafikus rajzaival pózolnak a Trónok harca sztárjai

2017. augusztus 11. - szabo.kata

Szász Zsófi munkáit régóta figyelem, nagyon bírom egyedi vonalait és felismerhető figuráit. A magát teljesen önképző grafikus arra vállalkozott, hogy megrajzolja saját stílusában a Trónok harca jól ismert karaktereit, de arra talán még ő sem számított, hogy nemsokára ezekkel a képekkel pózolnak majd a sorozat sztárjai.

szaszzsofi.jpg

Jó, azért picit talán számított rá, hiszen nem csak szerencse kellett ahhoz, hogy Zsófi grafikái a karaktereket alakító színészek kezébe kerüljenek. Ismerőse, Cynthia Cheikh Asaad ugyanis a Trónok Harca 7. évadának forgatásán dolgozott, mint színészöltöztető, így el tudta juttatni a grafikákkal díszített pólókat a delikvenseknek. Azt pedig már elég menő dolog látni, hogy a Ser Davost játszó Liam Cunningham, vagy a Daeneryst alakító Emilia Clarke is az ő munkáival pózolnak. És mondjuk be is lájkolják a posztot, amiben Zsófi büszkélkedik velük.

 

Zsófi felelős azért a fanart képért (fent) is amin Süsün ül Daenerys, bár a mű már elkezdett önálló életet élni a magyar neten, így sokan nem tudják a forrását. Egyébként pedig érdemes megnézni az eddigi karakterrajzait is a Trónok harcához, elég jók, szeretni fogjátok őket. 

Ami fontos: lesz még egy sztár, aki megkapta ajándékba saját képmását, úgyhogy figyeljétek Zsófi Instáját itt, Facebook oldalát pedig itt a harmadik meglepetésért!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr8912739730

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Trónok harca - A három szövetség két lehetősége 2017.08.13. 20:27:31

Együtt vagy külön, egységben vagy szövetségben – ez a westerosi ellenzék legégetőbb problémája a választások első helyszínein. Meg a kormányé is. Merthogy volt adok-kapok, előbb a kormányoldal húzott be egy választási győzelmet a déli partoknál és Égik...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

verjemanyadba 2017.08.11. 17:30:08

Haha a smSüsüs valoban jo poen, de a többi nekem nem tetszik. Elég középszerű képek. A cikk lattan sokkal sokkal jobbra szamitottam. Ennek ellenere gratulalok!

je suis Louis (törölt) 2017.08.11. 20:14:50

@verjemanyadba: Ezt a középszerű jelzőt kifejthetnéd bővebben. Mik azok a jellemzők amiktől középszerűek a rajzok?:)

Treff Bubi 2017.08.11. 23:33:58

@je suis Louis: szerintem is felejthető, bár kedves alkotások. Ízlésről vitatkozni persze hülyeség, lehet hogy valaki nagyszerűnek találja őket. A fanart tényleg jó definíció.

BiG74 Bodri 2017.08.12. 06:36:33

Nekem sem tetszenek, de ez speciel semmit sem jelent.

je suis Louis (törölt) 2017.08.12. 07:10:32

@Treff Bubi: Tehát úgy érted, hogy ízléstelenek ezek a rajzok? :) Nos, a felületkezeléstől, a különböző patternes megoldásoktól érdekes az egész, kissé trendkövető, de az alkalmazása egyedi. A vonalvezetés, a felületek tömege, minden eleme a rajzoknak egy irányba mutatnak, összefogottak és nagyon ügyesen oldotta meg, hogy a grafikai megoldások épp hogy nem nyomják el a karakterek felismerhetőségét. Látszik hogy ez szándékos, tervezett megoldás. Egyébként laikus számára is élvezhető, ezek a fitymálások számomra szimpla dilettáns okoskodásnak tűnnek. Sajnos itt ezeken a képeken nem látszanak igazán a kis méret miatt. Ezekben a rajzokban nagyon sok meló volt. Gratula Zsófinak

bgp 2017.08.12. 10:32:22

@je suis Louis: A tetszik, nem tetszik nem objektiv fogalom. Tehát nincs semmiféle szakértelemről szó, nincs is rá szükség. Nálam a felismerhetőség alap, ha valakit ábrázolunk. Egyes képeket fel tudtam ismerni, de pl. Daenerys-t nem. Biztos bennem van a hiba, hogy nem tetszik ez a stílus :D

dallasjockey 2017.08.12. 13:00:03

Öröm, hogy magyar lány szerzett ezzel 5 perc hírnevet az interneten, remélem okosan kamatoztatja. Van a grafikák megalkotásában természetesen meló, ez nem lehet kérdés, de csatlakozva az előttem szólókhoz, nekem sem jönnek sajnos be. Laikus vagyok, nem tudom megítélni a művészi értékét, nem is az én stílusom, szóval kénytelen vagyok a szépérzékemre hagyatkozni és ahhoz pedig ezek sajnos gyengusz alkotások, ennél mérföldekkel jobb ábrázolásokat láttam már GoT témában. De ez ne tántorítson el senkit! A festészet/grafika ugyanis egy nagyon egyszerű alapszabályon nyugszik: Ami tetszik a többségnek, az művészileg értéktelen, de amire azt mondod hát ez meg mi a fene, na az éri a legtöbbet. a világon. Lásd bármilyen festményt, amit milliárdokért vittek el egy aukción.

véleményM 2017.08.12. 14:01:58

Jó az a nagyítás/kinyitás gomb a grafikáknál, mert megjelennek....... ugyanabban a méretben.

Ezek a portrék határozottan képviselnek egy stílust, és a kedvelőinek talán tetszik is.
Számomra egy kicsit gyerekkönyv illusztrációk, elnagyoltak, nem igazán tetszenek. Ez nem az alkotót minősíti, a melóért respect, csak a cím után ütőssebre gondoltam.
süti beállítások módosítása