charivari

Yonderboi: Egyenes Labirintus - Nem csak a költészet napján kell elővenni

2014. április 11. - szabo.kata

Felsorolni is nehéz lenne mennyi magyar verset zenésítettek már meg, Hobótól kezdve a Kalákán át egészen a Pilvakeresekig, van millió jobb és rosszabb feldolgozás. Viszont nekem egy igazán különleges létezik, ez pedig Yonderboi Egyenes Labirintus című hangjátéka vagy mixe, nevezzük bárminek. 

yonder.jpg

Ezt a 40 perces anyagot Yonderboi még 2003-ban készítette a Petőfi rádió Mixmag sorozatába, és magyar valamint néhány külföldi mű részletei hangzanak el benne összefűzve, Haumann Péter, Márkus László vagy éppen Gábor Miklós előadásában. Az igazi csoda benne az én fülemnek Pilinszky, aki maga olvassa fel verseit. Egy interjúban Yonderboi is azt mondta, hogy a költő volt számára a legnagyobb meglepetés, imádta a hangját és annak zeneiségét, jól tudott vele játszani. 

A mix szép ívet ír le, vidáman indul és megrázóan fejeződik be. Tulajdonképpen megmutatja, mennyi érzést lehet kifejezni a költészettel. Végig leköti a figyelmet, nem szájbarágós vagy erőltetett, csak jólesik hallgatni és néha nagyon bemászik az ember bőre alá. A költészet napján mindig reklámozom a barátaimnak, pedig nem csak ilyenkor érdemes elővenni. Reklámozzátok ma egy kicsit ti is!

A következő versek részletei vagy teljes sorai hangzanak el benne sorrendben:

01. Karinthy Frigyes: Így írtok ti, Pósa bácsi: Ninácska - részletek (Haumann Péter)
02. 
William Shakespeare: Ahogy tetszik - részlet (Jacques monológja) (Márkus László)
03. 
Karinthy Frigyes: Így írtok ti, Szép Ernő: Dal (Haumann Péter)
04. 
Moliére: A fösvény (Harpagon monológja, részletek, Illyés Gyula fordításában) (Márkus László)
05. 
Babits Mihály: Cigány a siralomházban - részlet (Gábor Miklós)

06. Babits Mihály: Jónás könyve - részlet (Harmadik rész) (Ascher Oszkár)
07. 
Karinthy Frigyes: Így írtok ti, Ady Endre: Moslék-ország (Haumann Péter)
08. Pilinszky János: Aranykori töredék  (Pilinszky János)

09. Szép Ernő: Ne higgy (Márkus László)

10. Weöres Sándor: Önarckép (Márkus László)

11. Pilinszky János: Sztavrogin visszatér (Pilinszky János)

12. Ady Endre: Egyedül a tengerrel  (Gábor Miklós)

13. Pilinszky János: Egyenes labirintus (Pilinszky János)

14. Pilinszky János: Terek (Pilinszky János)

És ezek alattuk a zenék:

01. Mr. Scruff: Vibrate (instrumental)
02. J-Zone: Zone For President (instrumental)
03. J-Zone: Calamine Lotion (instrumental)
04. Daddy Kev: This Stuff Is Really Wacko (instrumental)
05. Dj Food: Dark Blood
06. Motion Man feat. Kutmasta Kurt: Call the National Guard pt.2 (instrumental)
07. J-Zone: 5 Years? prelude (instrumental)
08. Daddy Kev: Walking On Water (instrumental)
09. Squarepusher: My Sound
10. Brian Eno: 'There is Nobody'
11. Dj Shadow : Fixed Income
12. Dj Food: The Crow
13. Alexei Aigui / Ensemble: Equus I.

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr896015933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása