charivari

Ezeket a koncerteket biztos nem hagyom ki idén a Szigeten

2016. június 12. - szabo.kata

Miután tavaly rövidebb duzzogás után újra hetijegyesként zúgtam bele a Szigetbe, idén rendesen vártam, hogy a felhozatal nagyjából teljes legyen és állíthassam össze a programomat. Most, hogy már csak pár üres hely maradt a színpadokon, bele is kezdtem és megvannak azok a bulik, amiket nem hagynék ki. Mutatom, mik ezek, hátha ti is kedvet kaptok hozzájuk.

ddd_12.jpg

Persze kicsit korainak tűnhet ez így a fesztiválszezon legelején, de időszerű, hiszen hangolódni bármikor lehet, ugyanakkor jó, ha az ember tudja, mire készüljön. No meg nem árt beszerezni a jegyeket sem, ha továbbra is olyan ütemben fogynak, ahogyan az megindult. De miért érdemes kimászni idén is a Hajógyárira:

Rihanna

Az énekesnő nem volt mindig a koncertek királynője, de idén eddig bizonyít az Anti turnéjával. A kritikusok és a közönség is odáig van érte, a lemez meg önmagáért beszél (itt írtam róla korábban). Szóval minden adott hozzá, hogy óriási bulit csináljon, így nagyon kíváncsi vagyok, mit tud nyújtani a fesztivál nagyszínpadán. De komolyan, ezt a csajt látni kell, és nem csak azért, mert a világ egyik legnagyobb popsztárja jelenleg.

Noel Gallagher's High Flying Birds

Noel Gallagher új bandájába tavaly szerettem bele nagyon, meglepő módon Londonban. Konkrétan oda meg vissza hallgattam a két lemezüket és majdnem rávettem magam arra is, hogy áprilisban kikússzak egy koncertre Bécsbe. Csak aztán bejelentették, hogy a Szigeten is lesznek én meg inkább erre váltottam. Aki azt hinné, hogy ez egy öreg-szagú valami, az nagyot téved, igazi belevaló rockzene, teli energiával. Gallagher nagyszerű dalokat ír, amikről egy picit az embernek az Oasis is eszébe jut nyilván, de nincs szükség nosztalgiára.

Sigur Rós

Ez az izlandi zenekar előbb lett olyan kedves számomra, mint az ország, ahonnan származnak a tagjai. Annyira különlegesek és furcsák a dalaik, hogy lenyűgöztek az első alkalommal, hogy hallottam őket. Most, hogy már többször járhattam ott, ahol élnek, értem, honnan vették magukat. Régóta vágytam rá, hogy élőben láthassam és hallhassam őket, és végre itt az alkalom. Ráadásul egy olyan turné során, amiről ódákat zengenek a legnagyobb sznob zenei portálok. Szóval kötelező!

UNKLE

Pont az utóbbi pár hónapban szedtem elő újra a kedvenc UNKLE lemezeimet, aztán hálistennek kiderült, hogy lesznek a Szigeten. Így végre bepótolhatok egy olyan koncertet, amit már ezerszer elszalasztottam. Ilyenkor azért nagyon tudok neki örülni, hogy a szervezők hívnak régi, jól bevált arcokat is. Ha véletlen nem ismernétek az UNKLE-t, hallgassatok bele pár népszerűbb dalba, aztán lehet belemenni a sűrűjébe!

Sia és Róisín Murphy

Azért említem egy lapon ezt a két énekesnőt, mert nagyon hasonlóak. Mindkettő borzasztóan extravagáns nőszemély, akiket ha egyszer láttál vagy hallottál, nem tudsz elfelejteni. Sia óriási popcsillag lett a kicsit alternatív ausztrál csajból, aki ma is ír dalokat például Rihannának. Murphyt pedig a Molokóval ismerhettük meg, de hamar kiderült, hogy önállóan is zseniális, és mindig új arcát mutatja koncertjein. Szóval egyikőjükról sem okos dolog lemaradni.

A fentiek számomra a legérdekesebbek, és ennél többet fixen nem is nagyon érdemes betervezni, mert kábé tarthatatlan lenne az egész. Hiszen egy fesztiválon az ember sodródik a történésekkel, és könnyen lecsúszik bulikról, nem fér be a sátorba, elfröccsözi az időt máshol vagy véletlen belefut egy olyan tuti koncertbe, hogy a terv helyett ott ragad. De van még pár előadó, akinek a fellépésére azért valószínű, hogy elkeveredek majd. Ilyen a Movits!, ami egy szuper koncertzenekar, és konkrétan végig kell ugrálni minden bulijukat, az M83, hogy bőgjek egyet a nagy átéléstől, az Editors, mert azt még mindig szeretem, a Die Antwoord, mert egyszerűen baromi vicces és a The Last Shadow Puppets, hátha izgi lesz, Rachid Taha, mert jó hallgatni, vagy a Bring Me The Horizon, ha olyan is kell éppen. Nagyjából így. Ti mire néztek majd ki? Írjátok meg kommentben, kíváncsi vagyok!

Ha tetszett a bejegyzés, akkor pedig kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr818800738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása