charivari

Koraestek a kozmoszban - Sigur Rós a Szigeten

2016. augusztus 14. - szabo.kata

Régi vágyam volt, hogy megnézhessek és átélhessek egy Sigur Rós koncertet, ezért nyilván nagyon izgatott lettem, amikor bejelentették, hogy jönnek a Szigetre. Persze kicsit féltem is attól, mégis hogy fog ez a zene működni egy fesztiválon, ráadásul úgy, hogy sötétedés előtt kezdődik - és nem volt alaptalan az aggodalmam, mert ez nehezített terep.

2016-08-14_07_51_23_1.jpg

A Sigur Rós zenéje nem egyszerű, néha még úgy sem, hogy otthon, a négy fal között, csak erre az egy dologra figyelve hallgatja az ember. Jónsi fejhangon előadott éteri éneke mellé koncentrált és nagyon belemenős poszt-rock társul, ami erősen igénybe veszi az agyat, meg a lelket is. Nehéz meló szeretni őket, de nagyon-nagyon megérti.

Rendesen élvezni, meg átélni ezt egy fesztiválon még keményebb munka, ami természetesen nem is ment mindenkinek, főleg azoknak nem, akik csak arrafele tévedtek - és ezért nem is lehet senkit hibáztatni. Mert ez nem az a tipikus ismeretlen feszt-koncert, ami könnyen beszippant. Ez inkább megrémít, nem érted és dörmögsz egy "ez meg mi a szar"-t. Még az olyan rajongóknak sem volt egyszerű eljutniuk a Sigur zenig, mint én, akik készültek rá és ismerték. De nem volt lehetetlen.

sigur.jpg

A srácok ugyan most nem nagyzenekarral segítettek rá az élményre, olyan szép ívben építették fel a koncertet, hogy aki akart, el tudott veszni a saját kis kozmoszukban. A vizuális elemek nagyon ügyesen ki lettek találva, minden apró részlet a másik hatását fokozta és segített megérteni, mit is akarnak mondani, hova akarják elvinni a közönséget. Ahogy sötétedett, ez egyre könnyebbe lett, mert már a félhomály is nagyon jót tesz ennek a zenének, meg a történethez szorosan kapcsolódó fényjátékot is rendesen kihozza. A hangzás nagyszerű volt, ahol kellett, ott teátrális, máskor meg egészen csendes és finomkodó. Elképesztően jól szólaltak meg, ezért be tudták tölteni a Nagyszínpad előtti teret, a végén pedig fölényesen le tudták zárni az előadásukat.

Ritkán mondok ilyet, de ez egy kifejezetten szép koncert volt. Szép, mert nagyon jó látni, hogy ez a pár izlandi arc, bárhol járjon is a világban, viszi magával ezt a nagyon furcsa világát, amit minden lehetséges eszközzel megpróbálnak közvetíteni a közönségüknek. És ezt viszont már egyáltalán nem olyan nagy meló szeretni.

Ha tetszett a bejegyzés, akkor pedig kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

2. fotó: Sziget Official Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr3110410280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása