charivari

Így került Leia hercegnő egy Björk album borítójára

2016. október 20. - szabo.kata

Nagyon tudom szeretni, amikor kreatív emberek híres albumborítókat használnak fel munkáikhoz. Egy ilyen arc most Star Wars arcokkal és szösszenetekkel vegyítette őket, az eredmény pedig különösen jó lett.

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-21.jpg

Steve Lear egy londoni dizájner, akinek saját bevallása szerint is már-már beteges vonzalma van a zene, a filmek és a Photoshop iránt. Egy ilyen viszonyból pedig, mint az köztudott, csak nagyszerű dolgok sülhetnek ki. Így történt meg az, hogy Lear belekezdett Why The Longplay Face? nevű projektjébe.

A művész a projektben híres lemezborítókat használ fel, egy kevés (vagyis inkább több) Star Wars beütéssel. A borítókból ugyanis készül egy-egy verzió a széria szereplőivel és hozzájuk kapcsolódó elmés szösszenetekkel, vagy csak a lemezcímek átirataival.

Alább hoztam párat a kedvenceim közül, a teljes projektet pedig itt nézhetitek meg, ahol printeket, pólókat is vehettek. Némelyik alkotásból tényleg érdemes.

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-32.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-33.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-35.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-1.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-11.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-12.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-14.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-17.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-18.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-19.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-2.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-20.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-22.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-23.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-24.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-3.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-30.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-31.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-4.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-5.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-6.jpg

star-wars-album-covers-by-steve-lear-why-the-long-play-face-9.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, akkor pedig kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr9211824795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bobbafet 2016.10.22. 11:51:57

Nem gondoltam volna, hogy működik, de némelyik zseniális....
süti beállítások módosítása