charivari

Tokió rockabilly arcainál kevés menőbb létezik

2017. április 23. - szabo.kata

Hallottatok már a Roller-zokuról? Ha nem, az mondjuk nem véletlen. Online még ma is igen kevés infót lehet fellelni erről a szubkultúráról, vagyis inkább klánról vagy családról (hiszen a zoku inkább ezt jelenti Japánban), pedig a '70-es évek óta meghatározó eleme a tokiói mindennapoknak. Szerencsére egy amerikai fotós vette a fáradságot, utána ment és megmutatta képeken, milyenek is a japán Rollerek. Az már előzetesen biztos: elképesztően menők!

tokyo-roller-zoku-denny-renshaw-11-b.jpg

Nagyon odáig tudok lenni az igazán különleges szubkultúrákért, amik csak a világ egy-egy szegletében léteznek és persze a zenéhez is nagyon kötődnek. A Roller-zoku pont ilyen, hiszen az amerikai rock n' roll és rockabilly stíluskeverékeként jött létre Japánban, Tokióban. Azért keverék, mert a helyi lemezkiadók az előbbi kettőt a kezdetektől összemosták és ez a '70-években érezhető nagy rockabilly revival alatt sem volt másként. Utóbbi hívta életre a Roller-zoku szubkultúrát (olyan zenekarok által, mint például a The Cools), ami azóta is létezik és Tokió szerte sok helyen jelen van. Hívják őket Rollereknek, Rockereknek, Rockabilly arcoknak vagy Tokyo Rockabilly Clubnak is, de a legmeghatározóbb mégis a Roller-zoku, amiről mindenki felismeri őket.

Öltözködésben és frizurában is érződik az átmenet, mindkét irányzat főbb jegyei ott vannak a rengeteg hajlakktól kezdve a komoly bőrdzsekiken át a pörgős szoknyákig, de ami igazán egyedien jellemi ezt a zokut, az a tánc. Itt ugyanis nem csak akrobatikusan pörögnek párokban és színpadiasan meghalnak egymás karjaiban a srácok, de kiállnak egyesével is megmutatni azt, amit tudnak. Mégpedig olyan nyilvános helyeken, mint a tokiói Yoyogi park, ahol óriási táncpárbajokat rendeznek, ahogyan az a hiphop kultúrájára is jellemző. Japán ma divatos szubkultúráitól eltérően egyébként a Roller-zoku tagsága mindenféle életkort felsorakoztat, az első generációs Rollerek mellett ugyanúgy megjelennek a tizenéves Rockerek is.

tokyo-roller-zoku-denny-renshaw-2.jpg

Nem véletlen akadt meg a szemem egyből Denny Ranshow képein, akinek sikerült megörökítenie elég sokat a klán mostani tagjaiból. Pedig ez egyáltalán nem egyszerű feladat. A legtöbb ennyire zárt szubkultúrára ugyanis gyakran jellemző, hogy tagjai nem szeretik, ha fotózzák őket, nagyon online sincsenek jelen és kapcsolatba lépni sem egyszerű velük.

A rockabilly hazájából, Jacksonból származó Ranshow, miután 2013-ban először hallott a japán Rollerekről, egyből úgy érezte, lencsevégre kell kapnia őket. Ám a kapcsolatot a világ túlvégéről egy taggal sem sikerült felvennie, semmilyen értékelhető online kontaktot nem lelt fel a klánról és tulajdonképpen úgy indult el fotózni Tokióba, hogy 'majd lesz valami'. Rengeteg időt töltött azzal, hogy lemezboltokban kérdezősködött, vagy a Harajuku negyedet járta, hogy találkozzon a Roller-zoku tagjaival, de nem járt sikerrel. Végül megtudta, hogy egyik fő gyülekezőhelyük a Yoyogi park és szépen lassan eljutott oda, hogy a legfontosabb vezetők hagyják fotózni. Mindössze pár órát kapott első alkalommal, de a rengeteg visszautasítás után már ezt elképesztő eredményként értékelte. 2015-ben visszatért, hogy összesen 5 hét munkájával elkészíthesse azt a sorozatot, amivel tulajdonképpen halhatatlanná is tette a Roller-zokut.

Ebből a sorozatból láthattok a posztban képeket, itt pedig még többet megtudhattok róla. Ha pedig Tokióban jártok, most már tudjátok, merre kell keresni a Roller-zoku tagjait!

tokyo-roller-zoku-denny-renshaw-1.jpg

tokyo-roller-zoku-denny-renshaw-10.jpg

tokyo-roller-zoku-denny-renshaw-11.jpg

tokyo-roller-zoku-denny-renshaw-12.jpg

tokyo-roller-zoku-denny-renshaw-13.jpg

tokyo-roller-zoku-denny-renshaw-3.jpg

tokyo-roller-zoku-denny-renshaw-4.jpg

tokyo-roller-zoku-denny-renshaw-5.jpg

tokyo-roller-zoku-denny-renshaw-6.jpg

tokyo-roller-zoku-denny-renshaw-7-1.jpg

tokyo-roller-zoku-denny-renshaw-8.jpg

tokyo-roller-zoku-denny-renshaw-9.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

Forrás: Spoon & Tamago, Harmony Blog, Denny Renshaw

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr8412449043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.04.24. 21:11:01

Imádom a japánokat és a rockabilly-t is, tehát a poszt betalált.

Darkcomet 2017.06.17. 22:47:14

@Könyveslány:

+1 neked. Japánok, Rockabilly, nyerőségesség.
süti beállítások módosítása