Ha magyar pop és profizmus, akkor a válasz nálam a Wellhello. Eddig is mindent úgy csináltak a srácok, hogy azt tanítani kéne, de most a szeptemberi Budapest Parkos buli aftermovie-ja még jobban adja, mint az eddigiek.

Azért a 21. században még Leonardo képet találni nagy dolog. Nem véletlenül számított a Christie's aukciósház hatalmas érdeklődésre akkor, amikor árverésre kínálták a reneszánsz művész "utolsó" festményét. A Salvator Mundi (Világ megváltója) vérbeli da Vinci, ami végül olyan rekordösszegért talált gazdára, amit nehéz lesz megdönteni. A kép nagyszerű, és mindenkit meghat egy kicsit - megtekintésének elképesztően emberi reakcióit pedig Nadav Kander portréfotós gyönyörű kisfilmben rögzítette. Azt is, amikor Leonardo DiCaprio is szemben áll egy még nála is nagyobb Leonardóval.

Nagyon szeretem a David Bowie-ról felbukkanó régi, és általában mostanáig nem is igazán publikált fotósorozatokat. Mindegyik egyre jobban árnyalja azt az elképesztően összetett személyiséget, amivel rendelkezett. Ilyen ez a legsikeresebb turnéját a színfalak mögül felidéző anyag is, ami egyenesen 1983-ból került most elő.

Vannak azok a lemezek, amik hetekre ott maradnak a lejátszóban fáradhatatlanul - és minden egyes hallgatásra jobbak, izgalmasabbak lesznek. Liam Gallagher régóta várt szólóalbuma, az As You Were éppen ilyen. Pedig elsőre egyáltalán nem voltam elájulva tőle, aztán pár hallgatással később mégis megérkezett.

Amikor Apey új, sorban a harmadik szólólemezéről azt mondom, hogy olyan hallgatni, mintha nem is itthon lennék, egyszerre több dologra is gondolok. Egyrészt egyáltalán nem az itthon megszokott környezetben érzem magam, hanem valahol Amerikában, nagy távlatokba bámulva. Közben meg olyan is, mintha folyamatosan utaznék és boldogan lógatnám ki a fejem az autó ablakán, mint egy gondtalan kölyökkutya. Mindkettő jó érzés, mindkettő teli van ismerős örömmel, mint ahogy az egész Stranger.

1955-öt írtunk, amikor Marily Monroe gondolt egyet, otthagyta Hollywoodot és New Yorkba ment. Sokan karriergyilkosságnak tartották a lépést, ám a színésznő teljesen biztos volt magában. Ebben a nagyon őszinte és színészként rendkívül fontos korszakában fotózta őt Ed Feingersh, a képekből pedig később Marilyn 55 címmel album is megjelent.

"Ez úgy kellett a lelkemnek, Kriszti!" - kiabálta a lány koncert után a szomszédban pisilő barátnőjének az A38 női vécéjében. És én csak csendben egyetérteni tudtam, mert így volt Móni, kellett. A hallójárataimnak is kellett, a tüdőmnek is kellett, az agyamnak is kellett. A hajónak meg a HEX kellett, hogy lesújtson rá vele három ember szombat este.

David Attenborough egy olyan tényező a világban, ami mintha mindig ott lett volna és örökké ott is maradna. És nem is csak a természettudományok vagy a természetfilmezés szempontjából, hanem úgy általánosságban. A már 91 éves tévés és tudós nem tud leállni, idén éppen a Kék bolygó című sorozatának folytatása (vagyis inkább előzménye) látható hamarosan a briteknél, aztán pedig szerte a világon.Fantasztikus lesz, már a bemutatója is az, pláne a Radiohead és a Hans Zimmer zenéjével. Ennek apropóján pedig most hoztam pár olyan fotót, melyek Attenborough első BBC-s kalandját dokumentálják 1954-ből.

Az nem kérdés, hogy bakelitfanatikusként imádom a lemezbörzéket. Ezen a hétvégén ráadásul két alkalom és helyszín is lesz a fővárosban, ahol be lehet szerezni pár extra darabot!

Pár napra volt szerencsém Norvégiába, azon belül is Bergenbe látogatni, ami nem csak gyönyörű, de elég nyüzsgő éjszakai élettel is rendelkezik. Amikor utazom, kifejezetten keresem a városok egyedi lemezboltjait, izgalmas kocsmáit - és itt egyszerre mindkettőt megtaláltam, amikor besétáltam az Apollon nevű helyre.