charivari

24 klasszik hazai alter himnusz

2014. november 04. - szabo.kata

A Hiperkarma nagyszerű feltámadásának hatására elkezdtek aktívkodni a fejemben a tekervények és sorra kerültek elő az emlékekből a '90-es évek második felének és a 2000-es évek elejének nagy hazai alternatív himnuszai. Nem jó az a kifejezés, hogy "magyar alter" és nem is szeretem, ráadásul mára elég pejoratív lett, de mégis ez alá lehet szépen összeszedni azokat az előadókat, akik ebben a nagyon buzgó időszakban a mainstream alatt tevékenykedtek. Olyan számok jönnek most, amiket hallgatva biztosan sokan lesznek olyanok, akiknek eszébe jutnak a homályos Kultiplexes, West Balkános, Cha-Chás, Süss Fel Napos, Tilosos, EsFM-es idők (és még sorolhatnám), és amiket máig nagyon szeretünk.

(Persze kicsit belenyúlok a témával a darázsfészekbe, hiszen az alter mindenkinek mást jelenthet, de a lényeg az, hogy nem a véresen underground dolgokra kell itt számítani, hanem a könnyedebb, de mégsem pop műfajra.)

quimby.jpg

 

Hiperkarma - Dob + Basszus

Mivel a Hiperkarma ihlette a posztot, nyilván azzal kezdem, még pedig ezzel a számmal. Pedig tehettem volna ide annyi mást is a Feketepéteről kezdve a Kérdőjelig. Bérczesi szövegei zseniálisak és tök mást jelentettek az akkori tiniknek és mást jelentenek nekik most, hogy felnőttek, de ugyanolyan fontosak maradtak.

Quimby -  Halleluja

És, ha már Hiperkarma, akkor jöjjön egy másik olyan zenekar, aminek szintén nagy hatása volt és van ma is, csak már egészen máshogy. Bár én úgy érzem, nagyon megfáradt már a Quimby, azért az Ékszerelmére, a Majom-tangó vagy éppen a Diligramm és a Káosz Amigos olyan lemezek, amik miatt majdnem megbocsájtható nekik például az Ajjajjaj. De csak majdnem.

Kispál és a Borz - Ha az életben

Az óriási Kispál életműből persze nem ez az egyetlen hatalmas sláger létezik, sőt, teljes albumok kerülhetnének himnuszi státuszba, de a Ha az életbent tényleg mindenki tudja kívülről, az van. Így megszavaztam a kis diktatúrában ezt annak a számnak, ami a zenekartól ide kerül.

Anima Sound System - Tekerd

Az Anima leginfantilisebb dalát választottam, mert szerintem erre nagyon sokan pörögtek már totál önfeledten az életben. Pedig a Legyen így vagy a Mariguana Cha Cha Cha is lehetett volna, ehhez a dalhoz legalább annyi köze van Prieger Fanninak, mint most a zenekarhoz. szóval így.

Nyers - Fényre csúnyuló lányok

Mennyivel jobb volt ez, mint a Belmondo, bizony. Vagyis, más volt. Nagyon izgalmas meg laza. Szerettem. Kár a Nyersért, tényleg kár.

Warpigs - Monte Carlo

Warpigs nélkül nem lenne teljes ez a lista, pláne a Monte Carlo nélkül. A hangulat és a klip is csodálatos, felejthetetlen és további szuperlatívuszok.

Heaven Street Seven - Mozdulj

Szintén sok számból lehetett válogatni, a Mártától a Sajnálomig, hiszen a HS7 életmű sem rossz darab, de a Mozdulj szerintem meghatározó daluk és minden benne van, amitől a HS7 az HS7.

Amorf Ördögök - Fapados űrutazás

Szintén kötelező darab, Tövisházi Ambrus nagyszerű agyszüleményeinek egyike, szöveg, zene, minden nagyot üt...és ez még csak a kezdet volt.

Pannonia Allstars Ska Ochestra - Hello Gagarin

PASO nélkül nincsen hazai fesztivál és nincsen alter himnuszlista sem, a Hello Gagarin ráadásul egy olyan dal, amitől az is azonnal táncolni akar, akinek sík botlába van.

Fish! - Are You Away

Nyilván jön egy Fish! is, ráadásul angolul, hiszen visszamentünk picit a múltba. Tökös, odamondós, most is nagyon hallgatható az Are Yeou Away.

Emil.RuleZ! - Zazie az ágyban

Nem, nem a Hello tourist, hanem EZ! Imádtam a szövegeiket meg ezt a széteső lazaságot.

Hollywoodo - Örvényes

Igazi, bármikor használható partisláger, vagyis inkább másnapi sláger. Persze ne feledkezzünk meg a Kívánj tizet című dalról, vagy a Karmolok, harapokról se!

30Y - Bogozd ki

Pesti Est színpad bal elöl, fenyő! - Olvastam annyiszor fesztiválos SMS-ekben az útbaigazítást anno, amikor 30Y-ra kellett menni. Ez egy igazi hogy is mondjam "fiatalság" nóta, csomó emléket visszahoz.

Kaukázus - Szalai Éva

Sose voltam igazán oda a Kaukázusért, de ez azért egy olyan dal, aminek szerepelnie kell itt, szóval akármennyire is ellenkezem magamban, itt is van.

Kiscsillag - Ha én lennék

Régen mennyit ugráltam Kicsillag koncerteken, te jó ég. Mondjuk nem erre a dalra, ettől inkább sírtam, vagy búsultam, vagy már kínomban táncoltam. Mert ez egy ilyen szám.

Kistehén Tánczenekar - Szájbergyerek

Az Én a Kistehén is eléggé beteg, de ez még inkább. Ráadásul bármennyire is idióta volt ez a szám, még a rádiókba is bekerült, meg mindenhová. Én amúgy nem ezt a részét szerettem a Kistehén Tánczenekarnak, hanem az ilyen hót egyszerű, de nagyon megható számaikat.

Üllői Úti Fuck - Esküvő

Mert sose volt még ennyire durva!

Másfél - Varjú

Egy jó Másfél sosem rossz, pláne nem élőben! Különleges kis szelete ez az akkori zenéknek.

Neo - Ranbo 13

Persze az Aiiaiiiyo híresebb, de ez meg jobb, pláne a klippel együtt. Hiszen az meg kifejezetten csodálatos.

Yonderboi - Pabadam

Yonderboi első albumának húzódala, ami máig bármilyen chill délutánon nagyszerű fülnyugtató. A srác pedig azóta csak jobb lett.

Zagar - Eastern Sugar

Majdnem a Bossa Astoria lett, de  mégis az Eastern Sugar mellett döntöttem, hiszen épp a fenti korszak határán van. És talán éppen ezért olyan jó.

Belga - Ovi

A Majd megszokod gyönyörű dala, ami máig az agyunkba égett.

Alvin és a mókusok - Kurva élet

Nem akartam punk vonalba elmenni, mert ez a poszt nem is arról szól, de azt hiszem, a Kurva élet pont egy olyan szám az Alvintól, ami túllép ezen, és olyanok is ismerték/ismerik, akik nem ebben a közegben mozognak. Általános "bassz oda" dal.

MZ/X - Nincs alvás

És a végére egy igazi gyöngyszem az MZ/X-től, hogy mindenki jól aludjon...oh wait!

Nyilván nem lehet itt minden és írjátok meg kommentben, amit hiányoltok, de remélem azért jó volt újra hallani ezeket a számokat, mert én nagyon imádtam összerakni ezt a bejegyzést.

 

Ha egyik szuperfantasztikus bejegyzésről sem akarsz lemaradni a blogon, lájkold a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr196863737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.11.05. 17:12:40

A Belga és az Alvin szám kivételével szörnyűek.

a Zamboni nem egy tészta 2014.11.05. 17:23:23

PUF - Bál
EURÓPA KIADÓ - MOCSKOS IDŐK
VIDÁMPARK - NASSTASSJA KINSKI

a Zamboni nem egy tészta 2014.11.05. 17:24:23

Ja és a KAUKÁZUS miatt az egész lista tök hiteltelen

szabo.kata 2014.11.05. 17:27:56

@a Zamboni nem egy tészta: nem figyeltél az elején, itt pont nem arról az időszakról van szó, amiből az előadókat írod ;).

úgyiselfelejtem 2014.11.05. 17:39:39

A Kistehénék megérdemelték volna a saját klippüket legalább, nem ezeket a suttyókat.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2014.11.05. 17:44:07

@a Zamboni nem egy tészta: Bizony, ha a Másfél bekerült (bár nem a legjobbal szerintem), akkor egy Colorstar vagy Korai Öröm is elfért volna. Nagyjából egy szcénában mozogtak szerintem...

SpiderJerusalem 2014.11.05. 17:44:12

Perfect name-hello?
Publo hunny ?

Phteven 2014.11.05. 18:22:34

Háááát.... Ez az a lista, amitől én érzem magam rettenetesen kellemetlenül. A Kispáltól tényleg csak ez a dal jutott az eszébe a szerzőnek? Azt hiszem több kérdésem nincs.

Mercyful Fate 2014.11.05. 19:45:58

szégyen az egész alter stílus, zene és az összes hozzá tartozó körítés. bocs mindenkitől de undormány az egész kispáltól át a kvimbiig. értelmiséginek tűnni akaró, művészieskedő, semmitmondó (bár az ellenkezőjét hiszik ugye) gagyi. :)

szabo.kata 2014.11.05. 19:52:46

@Phteven: kérlek, még oda is írtam, h nem ez jutott eszembe, így azt hiszem, több mondanivalóm nincs is ehhez.

ezust 2014.11.05. 20:54:21

na azért mondom,hogy pop,rock,alter zenék 1990-ben meghaltak.

Camarillo Brillo 2014.11.05. 21:13:32

Peet - Egyszer volt hol nem volt

oberke 2014.11.05. 21:22:21

@Phteven: ja, igazad van, kellett volna vmi Kalvinherrisz, vagy Dávidgetta

JanDítě 2014.11.05. 21:42:08

@Mercyful Fate: művészieskedő?lehet,bár ez nézőpont kérdése,kinek mi ennyi erővel Mozart is művészieskedő a hangorgiáival..értelmiséginek tűnni akaró?tudsz erre akár egy utalást is,egy sort,bármit?ez egy tipikus butaság amit hozzávágnak a stílushoz akik utálják bár megmagyarázni azt már nem tudják..semmitmondó??generációk nőttek fel ezeken a zenéken, táncoltak rá, ordibálták a dalokat,barátságok,nagy beszélgetések örök emlékek amik még így 10-15 távlatából is bennük élnek..a szövegek pedig-persze itt is vannak kivételek-nem túlzás de költői magasságokba emelkedtek..de ha már fikázás,a nickneved:mercyful fate?akkor ezt a zenét szereted?ez az a csávó aki pandamacinak festi ki magát legalább 70 éves és pumacipős cicanadrágos göndörhajú "férfiakkal" zuzza a 80as években még menő mára a világ legcikibb stílusává fejlődött hajmetált amit annyira lehet komolyan venni mint a rogántónit?vagy mi a kedvenced?komolyan érdekel:)

Michel Djerzinski 2014.11.05. 21:47:49

2-3 kivételtől (Belga, Üllői Úti Fuck, Yonderboi) eltekintve ezek kommerszbe hajló szarok voltak. A hazai könnyűzene maníroskodó, pózörködő majmai. A Hiperkarmánál pl. mindig is jobb volt a Blabla, de ezt a zenekart - szintén B. Róbert frontemberrel - kevesebben ismerték. Ott volt a Nulladik Változat vagy a The Perfect Name, és még vagy tucatnyi más hazai zenekar, akik sokkal színvonalasabb, mélyebb zenéket csináltak - ők igazi alternatív zenészek, zenekarok. Jellemző a mostani felszínes világra, hogy alternatívnak tart mindent, amit a honi rádiós és tévés zenei csatornák ronggyá játszottak, amikre tömegek táncoltak önfeledtek kommersz szórakozóhelyeken. Így zabálja fel a mainstream a punkot is. Éljen ez a szép, új világ, hajrá!

Lun_Istar · http://lunistar.uw.hu 2014.11.05. 21:54:16

Ami fáj, hogy Alvinék is az új szöveggel lettek feltolva... a régi jobb volt :(

szabo.kata 2014.11.05. 22:14:34

@Michel Djerzinski: hmm, a te leírásod alapján, mivel a yorderre a belgára és az üllői úti fuckra is tomboltak azért elég sokan, akkor azok is csak szarok :(((

Michel Djerzinski 2014.11.05. 22:22:40

@nefrit: szó sincs róla. Az általam kivételekként említett zenék valóban erősen elütöttek az akkori hangzástól, tele voltak ötlettel, progresszívek voltak, egyszóval: valóban alternatív zenék - a szó eredeti és jó értelmében.

szabo.kata 2014.11.06. 00:08:23

@Michel Djerzinski: szóval az alternatív teljesen más szintjeire gondolunk (de ahogy az elején is ott figyel a bejegyzésben, itt nem a legmélyebb dolgokról van szó).

gizmo266 2014.11.06. 01:11:07

Sárga zsiguli, nyáron ez a tuti.....
Az hol maradt?
www.youtube.com/watch?v=9Ky41lTtknU

Rocko- 2014.11.06. 08:44:44

fú, volt a listán olyan szám is, amit ismertem is, nem csak a zenekar nevét olvastam már. :D

@Camarillo Brillo: jó minőség.

Michel Djerzinski 2014.11.06. 08:48:29

@gizmo266: a süllyesztőben. Szerencsére.

SpiderJerusalem 2014.11.06. 08:52:05

@JanDítě: :) +1,és tényleg pandamaci!

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.11.06. 10:00:18

@JanDítě:
Leginkább nem a zenékkel van a baj, mert ha nem tetszik, nem hallgatom meg, hanem a közönséggel, akik felsőbbrendűnek állítják be magukat a zenei ízlésük alapján. Ilyen márpedig elég sok van az úgynevezett "alter" stílus rajongói között, ami egyébként Magyarországon annyit jelent, hogy majdnem kizárólag Kispál és a Borz utánzatokat hallgatnak, ha pedig valami új és a korábbiakhoz képest tényleg alternatív zenét mutatnál meg nekik, akkor azt lehurrognák.

gizmo266 2014.11.06. 10:17:13

@Michel Djerzinski: Pedig ez igazi klasszikus alter himnusz, pont annyira, mint a felsoroltak bármelyike, amelyiket a Petőfi rádió is játszik.

gizmo266 2014.11.06. 10:22:08

@Michel Djerzinski: Nézd, ez a kedvenc alter zeném
Annyira alter, hogy semmilyen rádió nem játssza
www.youtube.com/watch?v=cavEiJfBQRE

Michel Djerzinski 2014.11.06. 10:29:09

@gizmo266: Neked. Mert te kritikátlan, naiv áldozatként beszoptad azt, amit a mainstream média el akar hitetni az alternatív zene mibenlétéről veled és a "fogyasztókkal". De szerencsére akadnak azért, akik gondolkodnak és a zenei ízlésük is nagyságrendekkel kifinomultabb.

gizmo266 2014.11.06. 10:40:22

@Michel Djerzinski: Félreértettél, csak arra akartam rámutatni, hogy azok a zenék, amiket a cikk tartalmaz, semmiben sem különböznek attól a fostól, amit linkeltem.

SpiderJerusalem 2014.11.06. 10:51:27

@gizmo266: gizmokam szerinted mi a jo zene?

gizmo266 2014.11.06. 11:03:05

MOst épp valami Tilos Rádiós mixet hallgatok a Mixcloud-on, de nézzük csak mi van a telefonom: Air, Aplex Twin, Bowery Electric,DIIV, Massive Attack, Röyskopp....

Kb. 5-10 évvel ezelőtt hallgattam olyan zenéket, mint ami a felsorolásban szerepel. 12-14 éve meg mindenfajta populáris német diszkófost, de akkor még könnyen manipulálhatott a környezetem.

SpiderJerusalem 2014.11.06. 11:07:52

@gizmo266: Ilyeneket hallgattal mostmeg lefosozod? - szerintem meg az elektronikus zenek nagy resze ma joval gyengebb -kevesbe izgalmas talan-- mint a 80 as evekben volt.. Bar ha nyomsz hozza vmit lehet ,hogy jo !

gizmo266 2014.11.06. 11:27:05

@SpiderJerusalem: Erről nem érdemes vitatkozni, különösen veled

SpiderJerusalem 2014.11.06. 11:41:39

huhh :) vartam mikor kezdesz szemelyeskedni! -tudod az a gyengek fegyvere..
Amugy nem vitanak szantam:)

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.11.06. 12:11:57

@gizmo266:
Volt anno egy rapper haverom, aki mindig azt dicsőítette, amit épp hallgatott, és minden korábbi korszakát csak úgy nevezte, "divatrapper korszakomban".

Elárulom neked, ha akkor manipulálhatott a környezeted, akkor most is manipulál, csak ma már más a környezeted.

gizmo266 2014.11.06. 14:32:01

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás:
Valószínűleg van igazság abban amit mondasz, de ez idővel egyre inkább az én döntésem. Nyilván siheder korodban te is hallgattál szar zenéket, de ezt úgysem fogod beismerni.

gizmo266 2014.11.06. 14:33:55

@SpiderJerusalem: Nem személyeskedni akartam, csak le akartam zárni ezt az egészet. Lehet órákig ócsárolni egymás zenei ízlését, de z parttalan vitákat generálna.

ElPadre 2016.04.02. 00:06:40

ez az mz/x mikor/mitől/miért került a többi mellé? a többi mind megvan (és igen, elég sok igazi jó zene hiányzik innen, ami ugyanígy "sláger" volt), de ez az mz/x micsoda?

Attila Vajda 2017.12.17. 19:49:07

Erik Sumo Band
Rémember
Amber Smith

Nati Walter 2017.12.25. 01:29:43

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt): az a bajod hogy felsöbbrendünek állitják be magukat vagy az hogy tényleg azok?

Nati Walter 2017.12.25. 01:30:22

@gizmo266: a Petöfi már évek óta el lett baszva......diszkovacak lett

Nati Walter 2017.12.25. 01:31:59

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt): @Nati Walter: @Michel Djerzinski: a mostani fölzabaálás hogy a fitalaok már csak indinek hivják magukat.....mivelsemmi bajuk a rendszerrel....sikert akarnak....na olyan is lesz 1-2 albumon belül a zenéjük......
süti beállítások módosítása