charivari

Ezért kell leborulni Beyoncé előtt

2014. május 30. - szabo.kata

Valamelyik nap az aktuálisan menő popénekesnők kerültek szóba egy beszélgetésben és feltűnt, hogy mindegyikükkel kapcsolatban volt valami kifogásom, de Beyoncét egyszerűen nem tudtam utálni. Persze biztosan van olyan dolga, ami idegesítő, ami már túl dívás, de popkirálynői munkakörében egyszerűen nem tud  hibázni, és teljesen joggal viseli a Queen Bey címet. Mutatom, miért.

Bow-Down-Bitches.gif

Igazi klasszikus díva lett

A Destiny's Child alatt még inkább a szülei, főleg az apja irányították az életét. Matthew Knowles erélyesen, de nagyon célratörően vitte a lánybandát, és soha nem tűrt ellentmondást, ami valószínűleg nagy hatással volt az énekesnő személyiségre is. Beyoncé ugyanis ugyanilyen célratörően építi saját karrierjét, most már az apja nélkül, aki 2011 óta nem menedzseli lányát. Az énekesnő egyébként nagyjából ekkorra lett teljesen önálló, és a popzene megkerülhetetlen alakja. Szólóalbumával kezdett kibontakozni 2003-ban, majd amikor megkapta a Dreamgirls főszerepét 2006-ban, már mindenki biztos lehetett benne, hogy a kétezres években tényleg ő "A" Diana Ross és talán még annál is több.

Beyonce-Queen.jpg

Tudatos és okos minden lépése, amihez persze kell egy nagyszerű csapat is, ami mögötte van. Nem hibázik, nem lesz ordenáré, nem ad ki "véletlen" szexvideót és botrányokra sincsen szüksége, mert egészen máshogy, rengeteg munkával és látható/hallható tehetséggel építette fel magát, ami miatt joga van uralkodni. Szerintem jelenleg ő a mai popénekesnők között az, akit az előbbiek miatt tényleg dívának lehet nevezni.

Hiába hisztis, mégis vicces és közvetlen

Persze egy dívának kötelező egy kicsit hisztisnek lennie (igen, késik olykor a fellépésein és csak a saját fotósai fényképezhetik a turnéján), de a közvetlenség és vicces természetesség az a két tulajdonság, amire Beyoncéval kapcsoltban már régen felfigyeltem. Egy korai interjúban, még a Destiny's Child-os időkből, például előadta, hogy amikor fellépések előtt egymagában unatkozik, azzal szórakozik, hogy a csípőjét "ropogtatja". Ezt az interjúban meg is mutatta és nagyon jól szórakozott saját magán. Ez a kicsit fura, de vicces része a személyiségének máig folyamatosan előkerül, legyen szó éppen arról, hogy koncert közben szelfizik a rajongóival, vagy zsigerből photobomlbol máshol.

bbbeegif.gif

bbbeegif2.gif

Ugyanakkor miközben dívává érett, természetes is tudott maradni. Ezt egyrészt az előbb vázolt humora adja, másrészt pedig azokon a fotókon látni például, amiket a Tumblr oldalára tesznek fel. Persze ezeket a házi fotósa készíti, de nincs rajtuk semmi mesterkéltség és gyakran még smink sem. Csak Beyoncé, úgy önmagában, és úgy is baromi jól néz ki.

bbee.jpg

Büszke az alakjára és mindig úgy jelenik meg, ahogy kell

Beyoncé nem nádszál vékony és saját bevallása szerint is állandóan küzdenie kell az alakjáért, mégsem sanyargatja magát, és azt mondja, egy pizza azért néha csak belefér. A folyamatos edzések és odafigyelős étrend ellenére az énekesnő büszke az alakjára és ezt rendre hangsúlyozza is. Olyan klipek után például, mint a Single Ladies ebben nem is kételkedhetünk, sőt, lenyűgöző az, ahogyan a testével bánik, semmi miatt nem kell szégyenkeznie.

singleladies.gif

Ugyan a Destiny's Child korszak alatt még inkább az édesanyja öltöztette az egész csapatot, ami miatt voltak bődületes divatbakik, a fiatalkori hibákat Beyoncé régen kinőtte és ma már kizárólag olyan ruhát vesz fel, ami nem csak megjegyezhető és lenyűgöző, hanem tökéletesen illik az alkalomhoz is. Ő nem fog a béna botrány kedvéért kilógó seggel lakkruhában idétlenkedni a színpadon, nincs is rá szüksége. Ő úgy lép a vörös szőnyegre vagy bármelyik színpadra, hogy azért szegeződjön rá minden  tekintet, mert csodálatosan néz ki. Nem véletlen, hogy a legnagyobb tervezők is imádják és bár saját parfümje is van, az Armani például még a Diamonds arcának is megválasztotta. A megfontolt, de felismerhető dizájn a klipjeiben is folyamatosan visszaköszön, melyekben szintén nem szoktak mellényúlni a stylistok.

Helyén kezeli a magánéletét

Beyoncéról szóló pasizós pletykákkal soha nem voltak teli a lapok, nem igazán lehet felidézni olyan estet, amikor arról szól volna minden hír, hogy kivel smárolt éppen össze. Nem, ő hozzáment ahhoz, akivel lenni akart. Jay Z-vel 2002 óta vannak együtt, sokáig titokban is tartották, hogy egy párt alkotnak, és később sem kampányoltak igazán vele. 2008-ban egy szűk körben tartott, kedves esküvőn összeházasodtak és 2012-ben gyermekük, Blue Ivy is megszületett.

blue ivy.jpg

Persze ha nem a magánéletről, hanem a munkáról van szó, akkor Jay Z és B egészen máshogy viselkednek, akkor ők a szuper erős pár, mind Bonnie és Clyde, akiknek nem lehet nemet mondani és leigázzák a világot. Erre készülnek idén is, közös amerikai turnéjukon. Össze nem lehet őket egyébként hasonlítani például Kanye Westtel és Kim Kardashiannal, és abba most nem kezdek bele, hogy miért. Egyébként nyilvánvaló, hogy mivel Beyoncé tudatos díva és azon dolgozik, hogy a munkája és saját maga miatt ismerje el az egész világ, nem kell bulizós pletykákkal a felszínen maradnia, vagy az esküvői képeivel aratnia és arra sincsen szüksége, hogy a gyerekével szórja teli az internetet.

Zeneileg is egyre erősebb

Végül, de nem utolsó sorban nézzük a zenét, hiszen ez mégis egy  zenés blog, Beyoncé pedig voltaképp egy énekesnő. Korábban nem értettem, mit esznek rajta annyira, hiszen jól énekelt, de nem volt benne semmi kiemelkedő ezen a téren. Aztán durván kikupálódott és a Listen-nel vagy a B'Day dalaival már tökéletesen meggyőzött. Nem csak jól, de erősen is énekel és hálistennek nem marad a bevált r&b recepteknél, hanem mer kísérletezni. Érdemes is, pláne, ha olyan albumokat hoz össze, mint a legutóbbi, ami a nevét viseli.

Mostani albumával kapcsolatban pedig úttörőnek is számít, hiszen egészen új formáját választotta a hírverésnek. A Beyoncé minden apró részletét sikerült egészen a megjelenés napjáig titokban tartani, amikor egyszer csak bumm, már le is lehetett tölteni. Zseniális húzás, azonnal mindenki meg akarta szerezni. Ráadásul a dalokhoz járt még összesen 17 klip is. 

Beyoncé, közhelyesen szólva már most beírta magát a popzene nagykönyvébe, és ahogyan az eddigieket nézem, nem is bukhat óriásit. Ha ezen az úton marad, akkor továbra is őszinte hódolattal borulok le nagysága előtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr836236215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2014.05.30. 23:07:48

"Beyoncét egyszerűen nem tudtam utálni."
nagy a segge és fent hordja az orrát.

carp3tm0nster 2014.05.31. 09:28:30

r'n'b-n kívül semmit se tud énekelni, nincs meg hozzá a hangja

Gülücsipacsodamuki 2014.05.31. 11:42:24

Tényleg, egyszerűen szétfeszíti a határokat ez a Beyoncé, nem is értem, hogy mehettem el eddig ilyen emberi nagyság mellett.

Rocko- 2014.05.31. 18:02:09

@nefrit: kezdetnek megteszi. :)
bár sosem tartottam jó dolognak, hogy a nekünk nem tetsző dolgokat utáljuk is. annyi jó dolgot lehet csinálni helyette, akkor meg minek?
süti beállítások módosítása