charivari

Harrison Ford 73 évesen is elképesztően menő

2015. december 27. - szabo.kata

Számomra azok az igazán nagyon Hollywoodban, akik folyamatosan nem is csak, hogy a felszínen tudnak maradni, hanem elérnek egy olyan szintet, hogy mindig képesek kivívni az emberek tiszteltét és csodálatát. Szerintem Harrison Ford is ilyen, aki most éppen Az ébredő erőben bizonyít, ugyanakkor zseniálisan alakított végig a film médiaturnéja során is. Most a Men's Journalban jelent meg róla egy olyan fotósorozat, amitől leesett az állam, ezért meg kell osztanom veletek is.

promo-mens.jpg

Harrison Fordról úgy hírlik, hogy alapvetően nem szeret interjút adni, inkább a tévés megjelenéseket szereti, ahol előveheti nagyszerű humorát, és a fotózásokon van még igazán elemében. Ennek fényében Joe Pugliese, aki most a Men's Journal anyagához fotózta, akár úgy is gondolhatta volna, könnyű dolga lesz a színésszel, de elsőre nem erre számított. A fotós elmondása szerint kicsit félt attól, hogy egy nagyon komoly, határozott emberrel találja szemben magát, akivel nehéz lesz kreatívan együtt dolgozni, ám egyáltalán nem így lett. Inkább érezhette ajándéknak a fotózást, mint munkának, és ez Fordnak köszönhette.

A színészt eredetileg egyik antik repülőjével is le akarták fotózni, ezzel is tisztelegve azelőtt, hogy milyen profi pilóta, ám végül Ford azzal lepte meg őket, hogy hozott egy tuti kis játékrepülőt a stúdióba, amivel azonnal könnyed, emberközeli hangulatot adott az egésznek. Nem is volt már szükség nagy díszletekre. Az ember arra számítana, hogy ha valaki Han Solo és Indiana Jones egyszerre, az egy kicsit mindig mások felett áll és ezt érezteti is. Nos, aki így gondolja, annak csalódnia kell, Pugliese ugyanis arról számolt be, hogy Ford mindenkit egyenlő félként kezelt, sőt. Nem kellettek segédek, sajtósok és menedzserek sem, leültek egymással szemben és már készültek is a nagyszerű képek. A stáb csak adott pár kelléket, játékszert Fordnak, aki mindenféle pózolás nélkül elkezdett velük szórakozni, így minden fotó nagyon természetes és önfeledt lett, ugyanakkor szépen átjön rajtuk a színész személyisége. Ami a fesztelenség ellenére valóban nagyon határozott.

Olyan férfiasság és lazaság árad a fotókból, amit sokan megirigyelnének 30-40 évesen is. Tökéletesen érezni, miért megkerülhetetlen színész még mindig Harrison Ford, így 73 évesen is. Zseniális.

gl_5668a5f8-9ae4-4cb0-b1df-5fd00a771fd0.jpg

gl_56789fe2-bce0-4edb-beee-01640a771fd0.jpg

gl_56789fea-c214-4699-90eb-58c60a771fd0.jpg

gl_5668a5af-9ea4-479b-b3ad-04290a771fd0.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr448202714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.28. 16:38:08

Az a bicepsz.. ebben a korban.. nem semmi.

Grega 2015.12.28. 18:13:32

"alapvetően nem szeret interjút adni, inkább a tévés megjelenéseket szereti"

konkrétan utálja a tévés szerepléseket is, és valszeg az ilyen photo sessionöket is, de kőkemény PR-szerződés köti a 7. epizód promózásához, ez is ennek tudható be IMHO.

Steve the Great 2015.12.28. 18:24:44

@Grega: Ha már csilliárd dollárt keres vele...

Vizilabda 2015.12.28. 19:19:05

Még fülbevalója is van a köcsögnek.

Nbl 2015.12.28. 19:51:14

Ez egy hibátlan fotósorozat? Ford elképesztően menő? Nemá ... hol van ez ő tőlük? www.borsonline.hu/20150716_hihetetlenul_nez_ki_felmeztelenul_a_62_eves_delhusa_gjon__fotok

Weheheheheeee....

Alick 2015.12.28. 19:55:37

@Nbl: minden celeb képén észrevehető, hogy bütyköltek vele a fotóboltosok...

Hiryu2,01 2015.12.28. 20:04:59

Szóljál, haver, ha 73 éves korodban rólad akar ez az újság fotósorozatot készíteni...

Advanced Flight 2015.12.29. 00:08:52

@endike: jaj, te még mindig itt tartasz? :-)

Pák Balázs 2015.12.29. 06:25:45

Most akkor nem meghalt? Úgy tudtam, leszúrta a kisfia.
Biztos archív felvetélek...

Matteo79 2015.12.29. 08:03:55

Azt ugye tudod kedves blogger, hogy a fotòk rengeteg utòmunkàval lettek ilyenek ès sminkes is jàtszik... Inkorrekt így a nagy hüledezès, persze hogy sok 50 èvest is kenterbe ver a sràc.
süti beállítások módosítása