charivari

Amikor a 20 éves Madonna még táncosként pózolt

2016. május 13. - szabo.kata

Madonnáról mostanában leginkább olyan képeket látni, melyektől csak összeszorul az ember szíve, vagy a gyomra. Velem legalábbis mindig ez van, hiszen eszembe jut, mennyire menő is volt egykor. Éppen ezért most egy 1979-es fotósorozattal szeretnék emlékeztetni mindenkit arra, hogy az énekesnő milyen egyedi jelenség is volt egykor, és hogy máig egyik legfontosabb alakja a popkultúrának.

madonna-71.jpg

Madonna Louise Ciccone 1958-ban született Bay Cityben, és hamar kiderült róla, hogy egyáltalán nem egy átlagos lány. Miután édesanyja meghalt, hamar megromlott viszonya nevelőanyjával, és annak konzervatív életszemléletével, ami ellen folyamatosan lázadt. A fiatal Madonna célja az lett, hogy ismertté váljon, ezért pedig mindent el is követett, már a gimiben is. A szurkolócsapat vezetője lett, táncolni és balettozni kezdett. Így miután a gimiben végzett, táncösztöndíjjal előbb a Michigan egyetemen, majd a Alvin Ailey Dance Theaterben találta magát. Ám egyik sem tetszett neki igazán, így hamar otthagyta a sulit és inkább New York felé vette az irányt.

Ott aztán különféle tánccsoportokban lépett fel, miközben pincérnőként robotolt, vagy aktmodellként dolgozott művészeti iskolákban. Az alábbi képek éppen ebből a korszakból valók. 20 évesen, 1979-ben állt modellt Michael McDonnell fotósnak. Ebben az évben tett egy kitérőt Franciaországba, ahol showgirlként lépett fel és arra is rájött, hogy egészen jól énekel, ezért ebben is elkezdte fejleszteni magát.

Madonnát ekkor még senki nem ismerte, kisugárzásán azonban már pontosan látszott, hogy van benne lehetőség. Magyon érdekes életének ezen szakaszáról olvasni, vagy képeket találni, hiszen ritkán látjuk így. Pedig nagyon fontos évek voltak ezek, hiszen a kemény munka, és az ismertségért folyó állandó küzdelem megedzette és igazi profivá tette az énekesnőt, amitől úgy tudta később építeni a karrierjét, amit láthattunk tőle.

madonna-1.jpg

madonna-10.jpg

madonna-11.jpg

 

madonna-12.jpg

madonna-13.jpg

madonna-14.jpg

madonna-15.jpg

madonna-2.jpg

madonna-3.jpg

madonna-4.jpg

madonna-5.jpg

madonna-6.jpg

madonna-7.jpg

madonna-8.jpg

madonna-9.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr518714214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.05.14. 15:07:31

@csentecsa: Ja, "Csiccsónénak három lánya, mind a három egy szoknyába'.." :)))))))))))

Kelly és a szexi dög 2016.05.14. 23:11:54

Már akkor se jött zavarba egy álló faxtól...

moszkvicssluszkulcs 2016.05.15. 07:44:44

@Kelly és a szexi dög: Pont ezen gondolkoztam, hogy hány ember liheghetett a nyakába amíg elismert lett. Meg azután is:)))

PiszkosFreddy 2016.05.15. 12:22:24

Én nem szeretem Őt,egy profi zenei sztájlisztok által jól megcsinált jelenség,aki mélyről,de igazi tehetség,és komoly belső tartalom nélkül jutott fel oda,ahol volt....pár évvel ezelőttig,mert azóta saját maga dönti le rapid módon a nimbuszát.
Számomra mindig taszító volt,és ezen nem javít a némelyik képen látható szőrös alkarja sem...

kepek.life.hu/galleriesdisplay/upload/1310/Madon20131025112843/img/n08.jpg
img.thesun.co.uk/aidemitlum/archive/02590/MADONNANUDE_2590538a.jpg
paparaco.me/madonna-nude-with-hairy-pussy-and-hairy-armpit-leaked-photo/

..asszem,ennyi bőven elég ebből...

PiszkosFreddy 2016.05.15. 12:29:45

...jujj, most látom,ezen a képen még a lába is jelentősen szőrös...

paparaco.me/madonna-nude-with-hairy-pussy-and-hairy-armpit-leaked-photo/

baaamba 2016.05.15. 13:18:23

Ahhoz képest, hogy állítólag táncosként kezdte, eléggé keresztbe állnak a lábai a képen. Hiányzik a táncosnőkre jellmző izomtónus.

rockjano 2016.05.15. 14:56:11

Olasz amerikai..déli csaj persze hogy szőrösebb...

Hattáb 2016.05.15. 22:10:24

Nem énekelt rosszul éppenséggel,volt egypár jól sikerült produkciója.A másik szakmájában is sikeres persze (ennek nem mondom ki a nevét) vérbő latin némber ez.Ami igazán utálatossá teszi az a folyamatos politikai hablatyolása,hát az nem kellene.

Rocko- 2017.01.04. 00:53:08

még mindig nem láttam senkit, aki legalább csak megközelítené az ikonikusságát.
süti beállítások módosítása