Valamikor vasárnap éjjel haragudtam először igazán a Szigetre. Nem tudom, hogy az orrom elől ellopott pizzaszelet, a lehetetlen tumultus a főúton, a hosszadalmas eltévedés vagy egy puszta oldalbataszajtás váltotta-e ki, de hangosan elkezdtem magyarázni, hogy: ennyi, ez szar lett. Persze ennyire azért nem egyszerű a dolog, de így pár nappal a vége után, hogy leülepedtek a gondolatok meg az indulatok és minden fotel-fesztiválszervező megmondta, mi volt rossz idén a Szigetben, elmesélem, miért érzem én most már végérvényesen azt, hogy valami nagyon megváltozott. Nem akarok a fesztivál szervezésének bármelyik részletébe belemenni vagy azt kritizálni, megtették már elegen, pusztán azt szeretném átadni, én miért gondolom azt, hogy ez már egyáltalán nem nekem szól és miért örülök, hogy nem most csöppentem bele. Ezzel pedig nem vagyok egyedül.

2002-ben voltam először a Szigeten, nem az ősidőkben kezdtem, akkor huppantam bele az egészbe, amikor még egy utolsó pillanatig a mainstream és az elvont különlegesség határán lavírozott. Pont ezért engem sosem zavart az egyre inkább siker és pénzorientálttá váló fesztivál, amin több és több külföldi jelent meg. Szerintem ez egy teljesen természetes folyamat, éppen ezért szokták megutálni a kövület rajongók például a nagyon alternatív zenekarokat is, amikor hirtelen felfedezi őket a világ. A Szigetet is felfedezte, a szervezők pedig látták, hogy van ebben van potenciál.

Mást jelentett a sokszínűség

Miután 18 évesen belevágtam, évekre függő lettem, ami miatt a nyaraim jelentős részét tették ki a fesztiválok, a központi attrakció pedig a Sziget lett. Egyre több napra jártam ki, majd éveken keresztül az egész hetet ott töltöttem, rengeteg barátommal együtt. Imádtam, mert mindig volt mit csinálni, volt hova menni, volt mire ugrálni, rázni, elbutulni. Amikor akartuk, szétcsaptuk magunkat, máskor pedig olyan koncerteken ámultunk, amikre máig emlékszem. Mert a Sziget, amellett, hogy rengeteg emlékemet "elvette", nagyon sokat adott, ami miatt az ember visszajár. A sokszínűségben volt a kulcs, ami nem a mostani népvakítást jelenti a cirkusszal és a rengeteg happeninggel meg kiállítással.

Korábban a sokszínűség azt jelentette, hogy az egyszeri fesztivál látogató millióféle sátor, színpad és egyéb partihelyszín között válogathatott, melyeken akár egy este többször megtalálta a számítását és reggelig bulizott úgy, hogy még délután sem akart elmenni aludni vagy ne adj isten, haza. Ez most nincs így és szerintem éppen ezért zavar egyre jobban sokakat az igazán fasza előadók hiánya. Mert egyre többször fordul elő olyan üresjárat, hogy egyszerűen nincs mire menni.

Mégis, mire, de leginkább hova lehet menni?

Az utóbbi nagyjából három évben folyamatosan esett vissza a lehetőségek, a megjelenő műfajok, no meg a színpadok száma is. Azzal ugyan nincsen baj, hogy lecserélnek egy-egy helyszínt, vagy ha nagyobb helyeken központosítanak, de nem csak erről volt és van szó. Ilyen érvágás volt például a MokkaCukához hasonló bulihelyek eltűnése (ami mondjuk a szórakozóhely problémája volt), és ennél nagyobb baj olyan színpadok kiszórása, mint a Metal Hammer vagy legutóbb a Party Aréna és még sorolhatnám a kisebbeket. Az összevonásokról már nem is beszélve. Ennek a következményeit idén is láthattuk a tömegproblémában, a  "bejuthatatlan" koncerteken vagy tanácstalan lézengőkön.

Tudom, tapasztalom és csinálom, hogy ha az ember bulizni akar, akkor összedobja magának a szórakozást bárhol, akár egy félreeső kocsmában is, de az utóbbi Szigeteken egyre többször fordult elő, hogy szar és szar között kellett választani, mert nem volt más. Nem az én ízlésem változott meg drasztikusan és még azt sem lehet mondani, hogy ja, azóta már 30 vagyok és biztosan kiöregedtem ebből, mert nem így van. Idén is sikerült rendesen ótvar Sziget-napot kivitelezni, mert bírtam a Macklemore-t és bírtam a továbbiakat is. De egyre többször vettem észre, hogy önámítok és vasárnap hajnalban a fesztivál már saját magától vette el a kedvem.

Olyan ez már, mint Palotai zárószettje

Feltétlen odáig voltam a Szigetért, jól éreztem ott magam sokáig. Persze időközben alakultak a preferenciáim, de ettől még biztos vagyok benne, hogy nem bennem van a hiba, hanem egyszerűen teljesen más közönségre szabják ezt már, mint régen. Ettől pedig nem feltétlen rosszabb a dolog, sőt, sokaknak most a legjobb. Egyszerűbb igényeket elégít ki, könnyebb igényeket, amiknek nagy tömegben megfelelni is könnyebb, mert ebbe szoktak bele és ezzel is elvannak. Ez az átpozicionálás nagyjából most jutott el a csúcspontjára, amikor már kb egyedül a Világfalu területén maradt valami a korábbi hangulatból. Örülök, hogy még tudom, milyen az, mert a mostani Sziget meglátásom szerint pont olyan, mint Palotai  zárószettje a Volt színpadon: fáradt, unalmas, néha szórakoztató, de leginkább kellemetlen. Jövőre kimegyek-e? Nem tudom.