"Igen, vegyetek fel mindent a telefonjaitokkal, posztoljátok ki a felvételeket mindenhova és maradjatok le az egész kibaszott koncertről' - hagyta el a kedves, de nagyon őszinte mondat a legutóbbi pesti Placebo koncerten Brian Molko száját. És teljesen egyet is tudok vele érteni - minek telefontoztok folyton, hát évezzétek már a zenét!

Molko ráadásul egy kicsit tovább is vitte a dolgot és azzal, hogy amikor a zenekar bemutatásakor azon viccelődött, ki, mekkora Insta vagy Facebook sztár közülük, arra is utalt, hogy tulajdonképpen a közösségi média miatt csináljuk az egészet. Amiben van is valami. Mióta léteznek erre alkalmas fényképezőgépek meg kamerás mobilok, az emberek fényképeznek a koncerteken, és pont. Viszont amióta a közösségi oldalak egyre jobban arra buzdítanak minket, hogy osszuk meg rajtuk az életünk minden egyes pillanatát, ez a koncerteken látható állandó fotózás, meg videózás csak fokozódott. És erre a Snapchat vagy az Insta Stories funkciója sem volt túl jó hatással.

Azt hiszem most jutottunk el arra a pontra, amikor ez már egyszerűen túl sok lett. A zenészeknek is, akik tulajdonképpen olyannak érezhetik az egészet, mintha a közönség nem is azért járna koncertre, hogy őket lássa és hallja, hanem azért, hogy dokumentálhassa, hogy ott van és annyi. A zene meg kit érdekel. Mert valóban: mégis hogy tudja élvezni az az ember a koncertet, aki az egészet, gyakorlatilag az elejétől a végéig rögzíti (bármilyen formában). Egyáltalán, képes átélni egyetlen pillanatot is, vagy emlékezni rá? Márpedig láthatóan a legfiatalabb koncertekre járó generációnak más dolga sincsen, mint fotózni, megosztani, cseten átküldeni azt ami történik ahelyett, hogy mondjuk megélné.

Nem azt mondom, hogy 'jaj régen minden jobb volt' és nem akarok a fiatalabbakra se károgni, mert hülyeség. Általánosítani felesleges - és fényképezős koncertre járó emberek voltak mindig is, csak nem ilyen szinten tolták. De hiába vagyok az a típus, aki képes mindet kizárni egy koncerten, hogy az előadóra figyeljen, meg elég edzett is koncert-kultúrából ahhoz, hogy nüansznyi kellemetlenségeket felvegyen, ez csak egyre többször zavar. Nyilván azért is, mert kicsi vagyok és amikor próbálok a színpadra nézni, telefonképernyő-erdő van előttem, és baromira világítanak, szóval még figyelmen kívül hagyni is nehéz őket. Az meg már a csúcs az egészben, amikor a fejemtől pár centire a csaj egyszercsak belevakuz az arcomba, hogy a kivetítőt fotózza. Fontos, érted, érték lesz.

Nem azt mondom, hogyne fotózzon senki a koncerteken, mert de, sőt! Tökjó dolog megörökíteni emlékbe pár pillanatot, és azzal sincsen semmi baj, ha az ember megosztja másokkal, akár már a koncert közben is, hogy mit csinál, mit lát, és hogyan érzi magát. Utóbbi jó közösségépítő dolog lehet, valamint azoknak is mond valamit a koncertről, akik éppen nem tudtak ott lenni. Plusz azért szerencsés, hogy mindig van valaki, aki elkapja azt a fontos jelenetet egy koncerten, amiről másnap akár a fél világ beszél. Itt a mértéken van a hangsúly, meg a mikénten. Egy koncerten nagyon is kell azzal foglalkozni, hogy neked jó legyen, hogy jól érezd magad, de azért vannak ott mások is rajtad kívül. Szóval nem csak a saját koncertélményét rontja az, aki végigvideózza a fellépést, hanem azokét is, akik körülötte állnak. Meg lehet azt a nagyon fontos felvételt csinálni egy pillanat alatt is, úgy, hogy azt a közönség észre sem veszi. És főleg: gondolj a zenekarra, aki nem a mobilt akarja látni a kezedben, hanem csak a kezedet a magasban, meg azt, hogy imádod, amit csinálnak.

Ha tetszett a bejegyzés, akkor pedig kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!