Ahhoz, hogy az Egyesült Királyságból induló irányzatok és előadók nagy hatással voltak arra, hogyan alakult a zene az egész világon, ahhoz nem férhet kétség. Kell, hogy legyen ott valami a levegőben, a vízben vagy a drogokban, ami ennyi nagyszerű zenészt, stílust és mozgalmat meg forradalmat termelt ki az országban, de valószínűleg köze van a dologhoz az angolok elképesztő kreativitásának, furcsaságának, utánozhatatlan melankóliájának, de talán még a királynőnek is. Összeszedtem 10 olyan brit zenével kapcsolatos dolgot, melyek szerintem megkerülhetetlenül alakították a popkultúrát meg azt, amit ma zenének nevezünk.

David Bowie és Mick Jagger Dancing in the Street című kollaborációja már önmagában is a zenetörténelem egyik legnagyobb ballépése volt pláne, ha a klipet nézzük, aminek minden pillanata hatalmas divatbűn is. Nos, ha egy zenével is borzalmas valamiből csinálnak egy olyan verziót, amiből eltüntetik a muzsikát és helyette megkapjuk azt, amit hallani lehetne így, a lábdobogástól kezdve az üvöltésig, akkor annyira vicces lesz az egész, hogy én konkrétan sírtam a röhögéstől. Próbáljátok meg, garantáltan veletek is ez fog történni.

A zenét nélkülöző paródiát egyébként az a Mario Wienerroither követte el, akit az internet már régóta kedvel Musicless Musicvideo sorozata miatt. Biztosan megvan például a Prodigy-től a Firestarter ebben a formában, az azért szintén elég erős.

Imádom a tematikus kocsmákat, amik egy pillanatra sem esnek ki a szerepükből és főleg imádom azokat, ahol ehhez még jó zene is szól. A Crobar éppen ilyen, amit már harmadszorra sikerült meglátogatnom, és ami ismét erős fejfájást okozott másnap. Kötelező célpont Londonban a keményebb zenék híveinek és azoknak is akik csak egy igazi dögös kocsmázásra vágynak sok whisky-vel, még több jó sörrel és a világ legtutibb zenegépével. A hely egyik nagy rajongója, Kerry King nem tévedhet, értem?! Azt pedig mindjárt részletesebben elmondom, miért.

A legtöbb focivébére kijutó országnak rendszerint megvan az aktuális focihimnusza, de legalábbis aktualizálnak egy korábbit, amivel lehet szurkolni, meg fokozni a hangulatot a kivetítők előtt. Ezek a dalok mindig és jelzem MINDIG elképesztően kiállnak a nemzeti csapat mellett, könnyen kántálhatóak, pár perc alatt fújja őket mindenki kívülről. Nos, a Monty Python 2014-es brit "focihimnusza" az utóbbinak megfelel és régóta tudja már mindenki, hiszen az Always Look on the Bright Side of Life átiratáról van szó, csak éppen nem szurkol a nemzeti tizenegynek.

Véletlen futottam bele a Rolling Stone-on Cher és David Bowie egy csodálatos közös fellépésébe 1975-ből, ami azt hiszem éppen tökéletes lesz péntekre, adja ugyanis a diszkó hangulatot keményen. Egészen furcsa a párosítás, nekem legalábbis igen valószínűtlen ez a két előadó egy színpadon, de pont úgy csinálják, mintha milliószor daloltak volna már együtt.

Van egy csomó dal a világtörténelemben, amiket rendre félreértünk, pont ahogyan a magyartanárok képesek a legegyszerűbb verseket is félremagyarázni. Nem arról van most szó, amikor csak félrehallasz egy dalszöveg részletet, ugyan az is gyakori probléma és elképesztően vicces helyzeteket tud szülni, de én most arra gondolok, amikor egy dalt valamiért mindenki máshogy ültet el a saját kis agyában, mint ahogyan azt a szerző szerette volna. És ez bizony a legegyértelműbbnek tűnő slágerekkel is gyakran megesik. Összegyűjtöttem a számomra legjellemzőbb, legmeglepőbb példákat a The Police-tól kezdve az Eagles-ig.

Alig pár órája tették fel Morrissey hivatalos YouTube csatornájára az énekes legújabb szövegelős videóját, ami az Earth Is The Loneliest Planet címet viseli. A főszerepben nem más látható, mint Pamela Anderson, teljesen felöltözve!

Valamelyik nap az aktuálisan menő popénekesnők kerültek szóba egy beszélgetésben és feltűnt, hogy mindegyikükkel kapcsolatban volt valami kifogásom, de Beyoncét egyszerűen nem tudtam utálni. Persze biztosan van olyan dolga, ami idegesítő, ami már túl dívás, de popkirálynői munkakörében egyszerűen nem tud  hibázni, és teljesen joggal viseli a Queen Bey címet. Mutatom, miért.

Billy Idol annyira arra készül, hogy megírja élete sztoriját, állítólag teljesen egyedül (bár azért egy szerkesztő csak lesz mellette), hogy már a megjelenés dátuma is megvan: október hetedikén érkezik a boltokba a Dancing With Myself. Igen, valóban ez lesz a címe. A könyv a kicsi Billy gyerekkorával indul majd, aztán olvashatunk nyilván arról is, hogyan vett részt az énekes a brit punk alakulásában, leginkább Sex Pistols rajongóként és a Generation X zenekar frontembereként. A későbbiekben pedig természetesen az is kiderül, hogyan érezte magát Idol akkor, amikor hirtelen elképesztően sikeres lett. Lesz benne az ígéret szerint sok szex, drogok valamint rock'n'roll és átérzős őszinteség is, ahogyan azt a nagy rocksztárok memoárjainál már megszokhattuk.

Múlt héten a Billboard Music Awards alkalmából a Concert Hotels összeállított egy elég hiányos interaktív toplistát arról, mely énekeseknek van a legnagyobb hangterjedelme, széles e világon. Az ő rangsoruk élén Axl Rose állt Mariah Carey és Prince társaságában, ám a toplistán sok olyan arc fel sem tűnt, akiknek bizony illett volna felkerülniük rá, Az internetezők természetesen felháborodtak, hőzöngésüket pedig meghallotta a VVN Music és készített egy sokkal hitelesebb és szinte minden igényt kielégítő rangsort, most már azzal a Mike Patton-nel az élen, aki a korábbi listán még csak nem is szerepelhetett. Lássuk, itt kik énekelnek le csillagokat az égről.